Mérgező festékkel dolgoztak az arab falfestők
2007. január 24. 12:30
Egy kilencedik századi stukkótöredékeket vizsgáló brit kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy a szamarrai palota falait kifestő középkori művészek rákkeltő anyagokkal dolgoztak.
Korábban
Bár a felfedezést hivatalosan csak májusban jelentik be a Journal of Archaeological Science lapjain, a töredékeknek otthont adó londoni Victoria and Albert Museum kurátorai már különleges óvintézkedéseket tettek az ügyben. `A stukkókat egy elzárt szekrényben tartjuk, és a közel-keleti részleg szakértői is különleges kesztyűkben dolgoznak velük` - nyilatkozta a Discovery News-nak Mariam Rosser-Owen, a közel-keleti gyűjtemény kurátora. Lucia Burgio, a múzeum restaurátora ezt azzal egészítette ki, hogy a szakembereknek különleges maszkot kell viselni és egy különleges gázzal elárasztott üvegszekrényben vizsgálják a festményeket. Ha pedig a töredékeket kiállítják, akkor azt úgy kell megtenni, hogy azok semmilyen körülmények között ne kerülhessen kapcsolatba a látogatókkal.
A kutatók feltételezését Szamarra vezető kutatója, Alastair Northedge is megerősítette, és szerinte nagyon érdekes, hogy a művészek festés közben megmérgezték magukat. "Az Abbászida Kalifátus lelőhelye sok hasonló meglepetést rejteget" - állítja, "ugyanis ekkor ez volt a civilizáció csúcsa. A háború miatt azonban nincs remény arra, hogy a jövőben bármikor újra kutathatóvá válna."
A helyszín művészetének illetve szerepének megértésére ezért nemrég egy új nemzetközi projektet indítottak, amely a www.samarrafinds.info címen érhető el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap