Mátyás a legnépszerűbb a diákok körében
2005. június 14. 12:20
Szent István népszerűsége nőtt, Kossuthé csökkent a 2003-as év óta, Mátyás király azonban továbbra is a legnépszerűbb a középiskolás diákok körében.
Korábban
A felmérés
Az országos mintavétel időpontja 2005. március-áprilisa volt. Az országos középiskolai kutatásban 501 középiskola 27 729 (2005-ben, 2006-ban és 2007-ben érettségiző és biztosan továbbtanulni szándékozó) diákja vett részt. A résztvevő diákok 59%-a nő, míg 41%-a férfi volt. 2003-ban több személyt is felírhattak a diákok kedvenceik közé, míg 2005-ben egy személyre kérdezett rá a kérdőív.
A húsz legkedveltebb történelmi személy között előkelő helyen szerepel Széchenyi István, megtartva negyedik helyét a ranglistán, és Kossuth Lajos, aki a harmadikról a hatodik helyre csúszott vissza. Adolf Hitler az idén az ötödik helyen végzett. Julius Caesar, Deák Ferenc, Nagy Sándor, Erzsébet királyné, Zrínyi Miklós és Dobó István nevét szintén nagy gyakorisággal említették a diákok. 2005-ben Kleopátra, Augustus Caesar, Nagy Imre és a legkedveltebb költőként is jelölt Petőfi Sándor új befutóként került a toplistára.
A diákok kedvencei |
A kedvencek között a tanulók pályaválasztása szerint eltérések mutathatóak ki. A katonai, rendvédelmi pályára készülők gyakrabban említettek háborús szereplőket, hadvezéreket. Az agrár terület iránt érdeklődőknél egyedülállóan jelenik meg Lenin és Kádár János, míg a művészeti beállítottságúaknál II. János Pál Pápa kapott szerepet. Természetesen nemek szerint is vannak eltérések. A lányok rangsorán Mária Terézia, Erzsébet királyné, Kleopátra és Jeanne D'Arc szerepel, míg a fiúk inkább a férfi hadvezéreket részesítették előnyben. Ismeretes, hogy a FISZ középiskolai kutatása a diákok kedvenc íróit és költőit is firtatta. Így lettek irodalmi dobogósaink Petőfi Sándor, Ady Endre és József Attila.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap