Az őslakosok iránti meg nem értés okozta Magellán vesztét
2024. április 27. 12:20 Múlt-kor
Korábban
A Fülöp-szigetek békés hódoltatásának terve
Antonio Pigafetta – az expedíció tagja – elbeszélése az egyetlen fennmaradt hiteles forrásunk az eseményekről, Magellán útinaplója sajnos elveszett – vagy legénysége megsemmisítette – az utazás folyamán.
Kezdetben nem úgy tűnt, hogy ok lenne az aggodalomra. Humabon rádzsával, Cebu szigetének vezetőjével hamar szövetséget kötöttek, kereskedtek is egymással – a legénységet elsősorban az arany vonzotta –, sőt a rádzsa keresztény hitre tért.
Úgy tűnt, elismerik a spanyol hódítást, és a nyugati világ vívmányait örömmel fogadják (például tükröket, fésűket kaptak egzotikus termékekért, kókuszdióért vagy pálmaborért cserében). A spanyol korona nevében látszólag békésen hódított – és kötött kedvező szerződéseket – a Magellán vezette legénység.
A Fülöp-szigetek korabeli politikai berendezkedését a spanyol hódítók nem ismerték jól. A szigetek és vezetőik közti együttműködés vagy rivalizálás bonyolult hierarchiák rendjétől függött, lényegében vazallusi rendszer működött.
A kevésbé gazdag szigetek rá voltak szorulva a nagyobb kereskedelmet lebonyolítók támogatására, cserébe politikai-katonai szövetségeket kötöttek egymással.
Korabeli térképen az expedíció egyik hajója
Magellán így egy olyan konfliktusba avatkozott bele, ahol az erőviszonyokat nem jól mérte fel. Humabon a szomszédos sziget vezetőjével, Lapu-Lapuval (korábbi átírásban: Silapulapu), került összetűzésbe, akitől más vezetők is óvakodtak, ráadásul a spanyol korona fölényét sem ismerte el.
Egy áprilisi napon a szomszédos sziget követe két kecskét küldött a spanyoloknak, de jelezte, hogy Lapu-Lapu mindent megakadályoz, hogy ezek az ajándékok el is jussanak a legénységhez.
Magellán számára ez a hozzáállás elfogadhatatlan volt. Úgy döntött, a fejlett nyugat nevében beleavatkozik a konfliktusba, és a Victoria hajó fedélzetén bemutatta a spanyol fegyverzetet és páncélzatot, valamint az eszközök működését és hatékony használatát, amivel ámulatba ejtette a helyi lakosságot.
Magellán lépését a düh vezérelte, és ekkor még talán maga is elhitte, hogy legalább annyira jó hadvezér, mint amilyen tehetséges hajós és navigátor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap