A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
2018. február 16. 18:06
Egészen bizonyos, hogy a magyar királyok törvénytelen gyermekek egész seregét nemzették az évszázadok során. Ritka volt azonban, hogy eme „természetes gyermekeket” hivatalosan is elismerjék. Következzen most öt királyi fattyú a magyar történelemből!
Korábban
Az Árpád-házi herceg, akitől egy skót klán származtatja magát
Középkori krónikáink őrizték meg annak emlékét, hogy I. András királynak egy Marót falubeli ágyasától egy György nevű fia született. Sem az édesanya kilétéről, sem György életéről nem tudunk eme egyetlen említésen túl semmi bizonyosat. A gyermek oroszos neve azonban valószínűleg arra utalhat, hogy az 1030-as évek második felében, András (és bátyja, Levente) kijevi száműzetése idején születhetett. A tény pedig, hogy az 1046-os Vata-féle lázadást követően trónra lépő király nem Györgyöt, hanem előbb öccsét, Bélát, majd a kijevi fejedelem lányától született fiát, Salamont jelölte utódjának, megerősíti, hogy György valóban törvénytelen gyermek volt.
Személyéhez kapcsolódik továbbá egy legenda is, amely Európa másik végéből, Skóciából származik. A tekintélyes Drummond klán eredettörténete szerint a család alapítója egy bizonyos Móric volt, aki az Árpád-házi királyokkal állt rokonságban. Az erre alapozott elmélet szerint György tagja lehetett annak a kíséretnek, amely 1057-ben az addig Magyarországon tartózkodó Száműzött Eduárddal és gyermekeivel, Edward Aethelinggel és Skóciai Szent Margittal érkezett vissza Angliába. 1066-ban pedig Móric nevű fia Margit oldalán menekült Skóciába Hódító Vilmos elől, ahol szolgálataiért nemesi címet kaphatott. Bár a Drummondok családi hagyománya mai napig I. Andrást tekinti házuk ősapjának, ezt történetileg már nem lehet igazolni, lévén a klán családfáját csak a 14. századig tudjuk hitelt érdemlően visszavezetni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap