7 égi jel, amely megváltoztatta a történelmet
2018. augusztus 2. 08:26 Múlt-kor
Korábban
Anglia reszket az apokalipszis előtt, 1652
1652-ben Anglia lakosai még mindig barátkoztak a gondolattal, hogy Oliver Cromwell seregei győzelmet arattak a királypártiak felett az angol polgárháborúban. Mai naptárunk szerint április 8-án (Anglia ekkor még a julián naptárat használta, így a korabeli számítás szerint március 29-én) az Atlanti-óceán északkeleti partvidékén egy teljes napfogyatkozás haladt át. Írország, Wales, Anglia, Skócia és Skandinávia északnyugati partjai mentén a legtöbb helyen teljesen elsötétült a nap, így Londonban is.
A napfogyatkozást egy ideje már megjósolták a csillagászok, egy John Evelyn nevű férfi naplója szerint. Apokaliptikus írások jártak kézről-kézre, a közeledő „Fekete Hétfőre” figyelmeztetve, amely „nagy csapások és bajok hírnöke” lesz. Ezek az írások a következményeket azokhoz a „szörnyű csapásokhoz” hasonlították, amelyek a zsidókat érték Jézus keresztre feszítését követően, amikor szintén napfogyatkozás történt az Újszövetség szerint.
Az „Ötödik Monarchisták” nevű királypárti, szélsőségesen puritán szervezet, amely erőszakkal akarta megdönteni a kormányt, úgy gondolta, a messiás második eljövetele áll a küszöbön. A kormány és az egyház minden nyugtató hangú üzenete ellenére az egész országban annyira félt a lakosság, hogy Anglia gyakorlatilag leállt a „Fekete Hétfőn”. „Alig dolgozott valaki” – jegyezte meg Evelyn, és sokan az egész napot otthonukban töltötték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap