7 égi jel, amely megváltoztatta a történelmet
2018. augusztus 2. 08:26 Múlt-kor
Korábban
Jézus keresztre feszítésekor elsötétült a világ, Kr. u. 29
Habár a keresztény hagyomány egyik legfontosabb eleme Jézus keresztre feszítése, az Újszövetség igen keveset árul el a körülményekről. Annyi biztos, hogy valamikor Tiberius római császár uralkodása (Kr. u. 14-37) között történt. Lukács evangéliuma szerint Keresztelő János Tiberius uralkodásának 15. évében kezdett el tanítani, tehát Kr. u. 29 körül. Lukács később arról is ír, hogy Jézus keresztre feszítésekor a hatodik és a kilencedik óra között sötétség borult a világra – ezt Máté és Márk evangéliuma is említi. Lukács még annyit elárul, hogy „a nap elsötétedett.” Ez arra enged következtetni, hogy napfogyatkozásról lehet szó.
Volt is ebben az időben napfogyatkozás – Kr. u. 29. november 24-én –, amely a mai Szíria és Irak területéről is látható volt. Júdeában, ahol a keresztre feszítés történt, vélhetően nem volt teljes napfogyatkozás, de közel állhatott a teljességhez. Ha azonban valóban egybeesett ez a jelenség Jézus keresztre feszítésével, az nagy mértékben összesűrítené az Újszövetség eseményeinek kronológiáját – Jézus Keresztelő János általi tanítása és saját tanainak terjesztése így egy éven belül kellett, hogy végbemenjen. Előfordulhat, hogy Lukács, Máté és Márk csupán beszámolójuk drámaibbá tétele érdekében mosták egybe a napfogyatkozást a keresztre feszítéssel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap