Mi Kennedy eszmei öröksége?
2013. november 20. 08:04 MTI
Korábban
Befejezetlen hagyaték
Miközben ugyanis kétségtelenül Kennedy szabta meg az 1960-as évek kulcsfontosságú társadalmi vitáinak hangnemét, az is bizonyos, hogy utódja, Lyndon B. Johnson elnök hirdette ki az ezeken alapuló törvényeket. S szakértők még ma is vitatják, hogy vajon JFK politikailag ugyanolyan ügyes lett volna-e, mint Johnson e törekvések végigvitelében, s képes lett volna-e ugyanennyit elérni a polgári jogok és az egészségbiztosítás területén. Azt sem lehet tudni, hogy vajon Kennedy ugyanannyira belesüppedt volna-e a vietnami háború mocsarába, mint utódja.
"Aki Kennedy elnökségét tanulmányozza, megállapíthatja, hogy az elnök kétségtelenül rendkívül tehetséges volt, és az amerikaiak számára reménységet adott, ám törvényhozási és diplomáciai területen nagyon csekély valódi sikert ért el" - magyarázta Engel professzor. A történelem iróniája, hogy most Barack Obama, az Egyesült Államok első fekete bőrű elnöke számára adatik meg az a megtiszteltetés, hogy megemlékezzen JFK halálának ötvenedik évfordulójáról - méghozzá egy számára politikailag feszült időszakban. Ugyanis miközben a jelenlegi államfő választási kampányát a változásról, reményről szóló üzenetek és a "Yes We Can" ("Igen, meg tudjuk csinálni") szlogen kísérte végig, Obama legutóbbi lépéseit temérdek kritika éri.
Obama 2008-ban maga is Kennedy elnök idealizmusát és reményt jelentő személyiségét emlegette példaként az American University egyik rendezvényén az egykori elnök testvére, Edward Kennedy szenátor társaságában. S Edward Kennedy akkoriban arról beszélt, miszerint "volt az az idő, amikor egy másik fiatal elnökjelölt mutatkozott be, és szólította fel Amerikát arra, hogy küzdjön le egy új határt. Most ugyanez történik Barack Obamával. A remény halovány fényét lobbantotta fel egy olyan korban, amikor erre irdatlan nagy szükségünk van".
A jelenlegi elnök változásról szóló felhívásai azonban beleütköztek a washingtoni pártpolitika megosztottságába, és azokba a nehézségekbe, amelyek a politikai ígéretek tettekre váltását jellemzik. Kennedy viszont örökre a történelemkönyvekben marad, és nem élt elég sokáig ahhoz, hogy az évek és a mindennapi gyakorlat felülírja tehetségét és képességeit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.