Befolyásos gyermekkirályok
2012. szeptember 24. 12:29
IV. Balduin
IV. Balduin (vagy Leprás Balduin) 1174 és 1185 között volt Jeruzsálem királya. 13 éves korában került trónra, s 16 évesen már elmondhatta, hogy sikerült megvédenie szűkebb pátriáját a behódolástól. Ugyan leprásként nem számított hosszú életre, többször is visszaverte a keresztény királyságot ostromló Szaladin támadásait. Amikor 1177-ben a Szaladinnal kötött béke lejárt, a szultán ezt kihasználva a Földközi-tenger partvidékén átlépte az ország határát. Balduin egy ötszáz lovagot számláló sereg élén Aszkalon városához vonult, hogy feltartóztassa a muszlimokat, azonban beszorították őket a város falai közé, így Szaladin gond nélkül haladhatott tovább Jeruzsálem felé.
Balduinnak és apró seregének azonban sikerült kitörnie az erődből. A krónikák szerint a két hadsereg Montgisard mellett, mindössze huszonhét kilométerre Jeruzsálemtől csapott össze egymással. Addigra Balduinnak sikerült ezerfősre duzzasztania csapatát, de így is egy arányaiban hatalmas, 26 ezer fős szaracén hadsereggel nézett farkasszemet. A túlerő ellenére a keresztények szétverték Szaladin seregét, többségüket megölték, maga a szultán is csak alig tudott elmenekülni, a tinédzser Balduin pedig hősként érkezett vissza Jeruzsálembe. Sorsa azonban hamar utolérte, 1185-ben, hosszan tartó betegség után 23 éves korában elhunyt. Két évvel később Szaladdin Hattinnál döntő győzelmet aratott, amivel lényegében megdöntötte a Jeruzsálemi Királyságot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap