Befolyásos gyermekkirályok
2012. szeptember 24. 12:29
Suncse
A kínai Csing-dinasztia harmadik császára, Fu-lin apja halála után, 1643-ban, ötéves korában került hatalomra. Amikor a császár, Abahai meghalt, egy mandzsu herceget, Dorgont választották meg utódjának, ő azonban – állítólag a császár iránti hűségére hivatkozva – elhárította a megtiszteltetést, és inkább vállalta, hogy a nála idősebb Dzsirgalang herceggel együtt gyámja lesz Abahai fiának.
A gyermek Fu-lin 1644. október 19-én vonult be Pekingbe. Tizenegy nappal később Suncse néven kiáltották ki császárnak. Dorgon leigázta Senhszi, Honan és Santung tartományt, Csiangszu, Csianghszi, Hopej, valamint Csö-csiang egy részét, később Szecsuant és Fucsient, valamint elfojtotta a mongol törzsek lázadását is. Drogon 1650-ben bekövetkezett halála után a 12 éves Suncse került a trónra. A trónviszálytól tartó, az uralkodásban fiatal kora miatt járatlan császár arra törekedett, hogy kiegyezzen a hatalmát fenyegető eunuchokkal, s nagy erőfeszítéseket tett a korrupció letörése érdekében, s folyamatosan uralma megszilárdításán dolgozott.
Suncsét nyílt és befogadó uralkodóként őrizte meg a kollektív emlékezet, mint aki élt-halt a tudományokért – a gyermekcsászár különösen a csillagászatért rajongott –, de híres volt a vallások iránti toleranciájáról is. 1652 körül Pekingben fogadta a nagy kísérettel érkező dalai lámát, s rendszeresen konzultált az osztrák jezsuita szerzetessel, Johann Adam Schall von Bell-lel. Bár ő maga soha nem tért át a katolikus vallásra, a császár Schallt az egyik legközelebbi tanácsadójának tartotta, s egyenesen „keresztapaként” tekintett rá. Fu-lin 22 éves korában, himlőjárványban halt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap