Londoni olimpia másodszor - 1948
2012. június 18. 16:30 MTI
Koros sikeremberek (is) a magyar csapatban
Amúgy nem csupán atlétáink tettek ki magukért: győzött a brit fővárosban - páratlan bravúrral megvédve ezzel az 1936-ban, Berlinben megszerzett, stílusosabban: a német fővárosban kivívott címét - Elek Ilona, a magyar sport első női olimpiai aranyérmese.
Ő - elárulható: 41 éves volt ekkor - hat asszót nyerve tőr egyéniben utasított maga mögé mindenkit, és így cselekedett a pályafutása egyetlen egyéni olimpiai bajnoki titulusát éppen Londonban kiérdemlő Gerevich Aladár is. A kardot módfelett elegánsan forgató, 1910-es születésű pengeművész hét győzelemmel lett a legjobb szólista a fegyvernemben, egyszersmind duplázott is, hiszen az általa fémjelzett csapat - benne még Berczelly Tiborral, Kárpáti Rudolffal, Kovács Pállal, Papp Bertalannal és Rajcsányi Lászlóval - a döntőben az olaszokat elpáholva szintén győzött.
Gerevich már 1932-ben is olimpiai aranyérmes volt a válogatottal, és évtizedeken át tartó pályafutása alatt - mindmáig abszolút legeredményesebb magyarként - összesen hétszeres olimpiai bajnokká avanzsált. Utolsó aranyát a kardcsapattal az 1960-as római olimpián, ötven esztendősen szerezte.
Ami azt illeti, nem volt már nagyon fiatal a birkózó Bóbis Gyula sem, de ez csöppet sem zavarta abban, hogy Londonban a sportági csúcsra érjen: közel a negyvenhez és harminc kilóval karcsúbban is két vállra fektette a nálánál 12 évvel fiatalabb svéd ellenfelét a szabadfogásúak nehézsúlyú - vagyis 87 kilogramm felettieket felvonultató - mezőnyének döntőjében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap