Londoni olimpia másodszor - 1948
2012. június 18. 16:30 MTI
Eredményhirdetés - magyar zászló nélkül
Az olimpia sztárjává egy holland kiválóság vált: a kétgyermekes anya, Fanny Blankers-Koen, aki nem kevesebb mint négy számban diadalmaskodott. Mint a távolugrás világcsúcstartója akár az ötödik aranya is meglehetett volna, de - mivel egybeesett a kettő - a "gödör" helyett a 80 méteres gátfutást választotta.
Biggyesszük ide: szerencsére, mert így az első helyet Gyarmati Olga szerezte meg, aki csaknem 570 centis ugrással bizonyult a legjobbnak. Akárcsak a termetre a legkevésbé sem óriás, viszont nagyon erős és főleg roppant technikás Németh Imre kalapácsvetésben, holott nem ő volt a legesélyesebb. Még akkor sem, ha az olimpia előtt alig egy hónappal világrekordot dobott a tatai edzőtáborban 59,02 méterrel.
A Wembleyben ugyan csaknem három méterrel kisebbet produkált, de ez is bőven elég volt a diadalhoz a magyar csapat zászlóvivőjének, aki a piros-fehér-zöld színekben fellépők közül az első aranyat vehette át. Az eredményhirdetés azonban nem ment zökkenőmentesen. Az egyik felhúzó zsinór tudniillik elszakadt, és csak a megreparálás után, jóval az éremátadást követően vonták fel a győzelmi árbocra nemzeti lobogónkat.
A sportok királynőjéhez kapcsolódó másik magyar vonatkozású érdekesség, hogy a férfiak 4x100 méteres futóváltójában egy ideig - bár nem sokáig - a mi csapatunk joggal érezhette magát dobogósnak. Már pusztán azért is, mert a medálosztó ceremóniánál a mieink át is vették a harmadik helyért járó érmeket. Csakhogy az eredendően első, ám egy rossznak ítélt váltás miatt utóbb diszkvalifikált amerikai csapat sikerrel óvott. A zsűri helyt adott a tengerentúliak panaszának, visszaállította az "alapállapotot", az USA kvartettje lett az olimpiai bajnok a britek és az olaszok előtt, a magyaroknak meg - átmeneti birtoklás után - vissza kellett szolgáltatniuk a bronzérmeket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap