Valóban annyira rossz uralkodó volt a Robin Hood-legenda János királya?
2020. június 2. 16:04 Múlt-kor
Korábban
A gyáva király
János másik fő személyiséghibája személyes gyávasága volt. Magától a hadviseléstől nem ódzkodott: uralkodása nagy részében II. Fülöp Ágost francia királlyal háborúzott, és nem volt rest lerohanni Skóciát, Walest és Írországot sem, amikor úgy érezte, az ottani uralkodók megsértették őt.
Több alkalommal maga vezényelt le sikeres ostromokat is, például Rochesternél 1215-ben, amikor az erős várat legerősebb tornya aláaknázásával kényszerítette megadásra.
A várostrom sikerre viteléhez azonban nem szükséges óhatatlanul különösebb hadvezéri tehetség – leginkább az emberanyagban, ellátmányban és hadigépekben mérhető fölényre. A hadvezéri képességek igazi próbája az olyan csata, ahol az ember nem indul előnyből. János több alkalommal is került ilyen helyzetbe, ilyenkor azonban rendszerint a megfutamodást választotta.
Amikor 1203-ban a francia uralkodó betört az ekkor még az angol koronához tartozó Normandiába, az itt tartózkodó János áthajózott Anglia biztonságába, és el is veszítette a tartományt, amely őse, Hódító Vilmos eredeti birtoka volt – és kiérdemelte ezzel a „földnélküli” gúnynevet is.
Amikor 1216-ban a francia hadak immár a szigetországban szálltak partra, János ugyan ott várta őket seregével Kent partjain, azonban némi habozást követően az ellenkező irányba indult el – olyan gyorsan iramodott neki, hogy kilenc mérföldre (15 kilométerre) járt már seregétől, mire katonái rájöttek, hogy királyuk elhagyta őket.
Abban a korban, amikor a személyes helytállás is fontos mércéje volt egy hadvezér képességeinek, János minden szorult helyzetben kudarcot vallott, emiatt pedig sokak bizalmát vesztette el. „Ember meg nem bízhat benne” – énekelte Bertran de Born francia trubadúr, „mert szíve puha és gyáva.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20