Utolsó hónapjaiban Kolumbusz elmeállapota egyre zavartabbá vált

A későbbi spanyol gyarmatbirodalom megalapozója egész életében úgy gondolta, az isteni gondviselés és beavatkozások vezetik útján. Amikor harmincas éveiben egy hajótörést követően egy evezőbe kapaszkodva ért ki a partra Portugáliában, Kolumbusz úgy gondolta, maga Isten mentette meg, és más alkalmakkal is Istent látta a dolgai menetének hátterében.

Mire 1492 és 1504 között megtett négy transzatlanti utat, már névadó szentjével azonosította magát. A gyermek Krisztust a megáradt folyón átvivő Szent Kristófhoz hasonlónak érezte magát abban, hogy nehéz utat kellett megtennie a vízen át Krisztus súlyát hordozva.

1501-ben már a Christo Ferens (szó szerint „Krisztust Hordozó” latinul) névvel írta alá leveleit, és a fejébe vette Jeruzsálem elfoglalását is. Abban hitt, hogy Jeruzsálemet és a Sion-dombot egy Spanyolországból érkező keresztény fogja újjáépíteni – és abban reménykedett, hogy ő maga lesz az.

Amikor 1504-ben utolsó útjáról visszatért Spanyolországba, 53 éves volt, egészsége pedig gyenge volt. Szemei rendszeresen bedagadtak, amitől ilyenkor nem tudott olvasni, és fájdalmai is voltak – betegségét korábban köszvényként vagy reumaként azonosították, ma azonban valószínűbbnek tűnik, hogy egy Reiter-szindróma nevű kór kínozta.

Kolumbusz Sevillába ment, és várta, hogy az udvarba szólítsák – hiába. Támogatói, Ferdinánd király és Izabella királynő már kételkedtek mentális egészségében, és nem állt szándékukban semmiféle hivatalt adományozni neki szolgálataiért cserébe. Izabella ráadásul néhány héttel később elhunyt.

A felfedező élete utolsó másfél évét meglehetősen boldogtalanul töltötte Valladolidban, ahol ugyan kényelemben élt és gondoskodott róla családja, ám elmeállapota egyre zavartabbá vált. Szüntelenül követelte a hivatalos elismerést, pénzt és kiváltságokat, amelyeket ígértek neki.

Segoviánál 1505-ben sikerült néhány szót váltania a királlyal, miután öszvérháton odabaktatott, azonban a király diplomatikusan nem foglalt állást a kérdésben. Kolumbuszt ezután főként legidősebb fia, Diego képviselte az udvarban, a királyi gárda tagjaként.

1506. május 20-án Kolumbusz állapota hirtelen rosszabbra fordult. Fiai, Diego és Ferdinánd, szintén Diego nevű fivére és néhány régi hajóstársa ott voltak az ágya mellett, amíg a pap elvégezte a szertartást, a felfedező pedig azt mondta, Isten kezébe ajánlja lelkét. A Valladolidban megtartott temetést követően Kolumbuszt a sevillai Santa María de las Cuevas karthauzi kolostorban helyezték örök nyugalomra.

A holttestet 1542-ben exhumálták, és Santo Domingo szigetére vitték a Karib-tengeren. Miután 1790-ben a szigetet átengedték a franciáknak, ismét elszállították, ezúttal a kubai Havannába. A sziget 1898-as spanyol–amerikai háborúban történt elvesztése után Kolumbusz maradványait visszavitték Spanyolországba, és ismét Sevillában temették el, ezúttal a város székesegyházában.

Maga Kolumbusz sosem tudta meg, hogy az Újvilágot fedezte fel, ahogy azokban az években senki sem tudta még ezt. Azt hitte, Ázsia keleti szélén járt.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek