Trója felfedezése indította dicstelen jelenkori útjára az addig szerencsét jelentő horogkeresztet
2020. június 12. 18:02 Múlt-kor
Korábban
A kőkorszaktól a középkorig
A jelkép valódi gyökerei azonban még Trójánál is régebbre nyúlnak vissza: az első ismert horogkereszt-ábrázolás mintegy 15 000 évvel ezelőttre datálható.
Egy 1908-ban a mai Ukrajna területén talált, mamutagyarból készült madárfigurába vésve számos, egymásba kapcsolt horogkereszt látható, pontos jelentésük nem ismert – egyesek szerint termékenységszimbólumok lehetettek.
Az alakzat létrejöttének körülményeit is homály fedi – talán azért vált annyira elterjedtté már az ősi világban, mert viszonylag könnyen létrehozható geometriai minta, de az is lehet, hogy egy üstökös, csillag, szupernóva vagy egyéb különleges égi jelenség inspirálta.
Az önálló, egyes horogkeresztek legkorábbi példái a Kárpát-medencéből származnak, a neolit kori Vinča–Tordos-kultúra által hátrahagyott mintegy 7000 éves tárgyakon.
A bronzkorban már Európa-szerte feltűnik a szimbólum: az illírek számára a Napot jelképezte, de feltűnik Mezopotámiában vert pénzeken, ókori görög vázákon és ruházaton, valamint római mozaikokon is.
Számos, az ókori keltákhoz köthető tárgyon előfordul különféle formákban – az 1857-ben Londonban előásott vaskori leleten, az úgynevezett Battersea-pajzson például 27 darab horogkereszt található.
Létezik azonban ennél jóval régebbi példa is Nagy-Britanniából: a Yorkshire-i Ilkley Mooron talált „szvasztikakőre” körülbelül Kr. e. 2000 körül faraghatták a mintát.
A görögül gammadión, avagy tetragammadión (négy darab, talpánál összeillesztett „gamma” betűként elképzelve) néven ismert jelképet a középkori heraldika egyes forrásai fylfot néven emlegetik.
A korai keresztény ikonográfiában előfordul, mint Krisztus halál feletti győzelmének jelképe, de az észak-európai őshitekben a különféle viharistenekkel összefüggésben is használták, a számiktól (akiknek sámándobjain is megfigyelhető) a germán és balti népekig.
A középkori keresztény templomépítészetben is sokáig gyakori volt – az 1040 körül épült lambachi bencés apátság külső kő- és faelemein számos helyen szerepelt, itt látta vélhetően először 1897-98 körül az apátsági iskolába járó nyolcéves Hitler is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap