Tíz bizarr törvény a középkorból, amely szerencsére ma már nem keseríti életünket
2017. május 15. 13:36
Korábban
A gyümölcskosár pogány szokás
A frissen keresztény hitre tért népeknél gyakran találkozunk a korábbi pogány szokások ellen irányuló törvényekkel. Így például Magyarországon a 11. században tilos volt pogány „divat” szerint kopaszra borotválni a fejet, és a hajat mindössze három varkocsba összefonva meghagyni – amint azt például a pogánylázadást vezető Vata tette. Az 1500-as években azonban általában már meglehetősen idejétmúltnak tekintették az efféle előírásokat.
Nem így volt azonban ezzel Thomas Cromwell kancellár, VIII. Henrik angol király jobbkeze és reformjainak egyik legfőbb megszervezője. Ő ugyanis meg volt győződve arról, hogy az Angliában ma is közkedvelt kis, gyümölccsel töltött piték egy ősi, pogány szokás továbbélését jelentik a nép körében, ezért szigorúan megtiltotta annak fogyasztását. Az angolok szerencséjére mindössze másfél évszázadig kellett tartózkodniuk kedvenc finomságuktól, hiszen az 1660-ban trónralépő II. Károly végül eltörölte a gyűlöletes törvényt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.