Több 48-as emigráns is meggazdagodott a kaliforniai aranylázból
2021. január 16. 13:08 Tóth Csaba
Korábban
Arany után szőlő
Fornet Kornél már 1852-ben végleg elhagyta Kaliforniát, 1856-ban Molitor Ágoston is hosszabb időre Európába költözött, így Wass Sámuel Uznay Károllyal közösen építette fel a Harris és Brannan utcák sarkán a California Metallurgical Works elnevezésű gyárukat, ahol a legmodernebb technológia alkalmazásával magukból a kőzetekből nyerték ki a különféle nemes- és színesfémeket.
Ekkor tűnt fel a színen új szereplőként az a Haraszthy Ágoston, akit az utókor – némiképp túlzó módon – a kaliforniai szőlészet és borászat atyjaként tart számon. Haraszthy nem tartozott a Kossuth-emigráció tagjainak sorába, mivel már 1840-től az Egyesült Államokban élt, Kaliforniába viszont csak az aranyláz hírére költözött. Egy ideig a San Franciscó-i szövetségi pénzverdében dolgozott, majd innen kilépve a magánszférában helyezkedett el. 1857. március 16-án közös megegyezéssel feloszlott a Wass, Molitor & Co., és létrejött a Haraszthy, Uznay & Co., amelynek ekkor felépült gyára, az Eureka Gold and Silver Refinery nemesfémek finomítására szakosodott, főként a szövetségi pénzverde számára.
S ekkor váratlanul megtört az évek óta szakadatlanul tartó sikerszéria: Haraszthyt meggyanúsították, miszerint korábbi munkahelyén, a San Franciscó-i pénzverdében jelentős aranymennyiséget sikkasztott el. A szövetségi vizsgálatba és perbe részben – érintettségük okán és tanúként – Wass és Uznay is belekeveredett, és bár Haraszthyt végül felmentették az ellene felhozott vádak alól, nevét meghurcolták, renoméja megcsappant.
Hátat fordítva az aranyüzletnek, ettől kezdve minden energiáját a szőlőművelésbe és borászkodásba fektette, majd új üzleti lehetőségek után kutatva Nicaraguában telepedett le, ahol 1869-ben nyom nélkül eltűnt: meg nem erősített feltételezések szerint egy folyón átkeltében aligátorok falták fel.
A kaliforniai aranyláz nagy sikerű magyar szereplői közül elsőként Wass Sámuel tért haza Magyarországra 1858-ban, feltehetőleg nem szegény emberként, ugyanis a korabeli rosszmájú pletykák szerint „Hazajöhetése engedélyét kaliforniai arannyal szegélyezte, s bejutott Bach uram birodalmába.”
A gróf azonban még Amerikában sem feledkezett meg távoli szülőhazájáról, hiszen már 1855-ben értékes ajándékokat postázott Pest-Budára. Megküldte az ország első múzeumának a négy általa veretett dollárcímletet, emellett „kaliforniai arany- és más érczeket és ásványokat 23 példányban” – ahogy arról a Pesti Napló is rögvest beszámolt. Az ajándékok zöme ugyan megsemmisült az 1956-os forradalom idején, amikor a múzeum egy része kiégett, viszont három (5, 10 és 50 dolláros) aranypénz a mai napig megtalálható a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárának gyűjteményében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.