Öt ok, amiért a kora középkor nem is volt annyira sötét
2016. november 18. 16:20
Korábban
Mezőgazdasági robbanás
A korábban használt faekét az 5-6. században kezdte felváltani az ún. nehézeke, amely forradalmasította az európai mezőgazdaságot. Míg a korábbi szerszámok törékenyek és alkalmatlanok voltak a termékeny, ám nedvessége miatt jóval keményebb észak-európai földek feltöréséhez, addig a kerékkel felszerelt nehézeke sokkal mélyebben és könnyebben tudta felforgatni a talajt. Az új eketípus valószínűleg szláv területeken jelent meg először, majd elterjedt a Rajna menti vidékeken és Itália északi felében is; első írásos említése 643-ból való. A jó minőségű földeken jóval több gabonát lehetett termelni, így a szerszám szélesebb körű elterjedése és használata maga után vonta a népességnövekedést is.
A kor másik nagy újítása a nyakhám, majd az azt felváltó, a lovak nyaka és vállai köré helyezett, még hatékonyabb szügyhám volt, amely segítségével a terhelés megoszlott a ló testén, és védte is az állatot kocsi- vagy ekehúzás közben. A lovak jóval erősebbnek és hatékonyabbnak bizonyultak, mint az ökrök, és a hám forradalmasította a mezőgazdaságot és a szállítást is. Az ezredforduló környékén a fém patkók használata is elterjedt. Emellett az 900-tól 1300-ig tartó időszakot ún. meleg korszaknak nevezik, amely főként az északi félteként éreztette hatását. A földművelés kulcstalálmányai mellett ez is hozzájárult a korabeli mezőgazdasági robbanáshoz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap