2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Öt kevéssé ismert náci háborús bűnös, aki Dél-Amerikában keresett menedéket

2018. január 2. 14:10

A 300 ezer dollárt érő lágerparancsnok

Egy másik osztrák származású SS-tiszt, Josef Schwammberger a megszállt Lengyelország területén tevékenykedett a világháború éveiben. 1942 és 1944 között több munkatábor parancsnokaként szolgált és több tömeggyilkosság is kötődik a nevéhez. 1943-ban például 500 zsidó foglyot lövetett agyon a Przemysl mellett működő táborban, míg 1944-ben Mielec városát „tisztította meg a zsidóktól”. Schwammberger több áldozatával saját kezűleg végzett, így Przemyslben 35 embert személyesen lőtt tarkón.

1945-ben Ausztriában tartóztatták le, ahonnan azonban 1948-ban előbb Olaszországba, majd Argentínába szökött. Itt sokáig saját nevét használva élt és még állampolgárságot is kapott. Németország 1973-ban kezdte követelni a kiadatását, mire Schwammberger elrejtőzött. Az argentin hatóságok végül 1987-ben akadtak a nyomára egy nyomravezető segítségével (a német kormány 300 ezer dollár jutalmat ígért a szökött náci kézrekerítéséért).

Az 1990-ben kezdődő, majd két éven keresztül húzódó per végén Schwammbergert bűnösnek találták és életfogytiglani börtönre ítélték. 92 évesen halt meg 2004-ben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Josef SchwammbergerGerhard BohneErich PriebkeWalter RauffFranz Stangl
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár