Százak kivégzését, tízezrek internálását és százezrek megfigyelését hozta az 1956 utáni megtorlás

2020. november 4. 13:59 Csernus Szilveszter

"Kb. 280 emberre szabtak ki halálos ítéletet... A bíróságok munkájába a párt nem avatkozott be" - jegyezte meg 1985-ben Kádár János Mihail Gorbacsovnak az 1956-os forradalom és szabadságharc megtorlása kapcsán. Bizony sok idő eltelt azóta, hogy Kádár 1956. november 4-én Nagy Imre beszédével szinte egy időben mutatkozott be a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány fejeként, majd közel egy hónappal később hozzákezdjen a párt által már december 2-án ellenforradalommá minősített események véres megtorlásához. A "vérben fogant" új rezsim nemcsak sortüzeket rendelt el, hanem a börtönöket és siralomházakat megtöltő koncepciós pereket indított a Szovjet Hadsereg biztonságában. De vajon mennyiben sikerült megőrizni a törvényes bírósági eljárások látszatát a megújult pártnak? Alább ennek hátterét és eredményeit is megismerhetjük.

Korábban

A megtorlások jogi háttere

Miután 1956 novemberében világossá vált, hogy a szabadságharcot a katonai túlerő eltiporja, decemberben semmivé foszlott az új Kádár-kormány és a társadalom közti konfliktus tárgyalásos úton történő rendezésének reménye is. Mivel a munkástanácsokkal nem tudott megegyezni az úgynevezett "szolnoki csapat", a november végétől a tüntető tömegekbe vezényelt sortüzek jelezték: az új hatalom nem kesztyűs kézzel fogja letörni a forradalmi hangulatot.

A megtorlás első felvonását a forradalmat leverő szovjetek hajtották végre. Georgij Malenkov, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkárnak küldött adatai szerint a Szovjet Hadsereg a novemberi harcok idején 7250 főt vett őrizetbe, s köztük 860-at hurcolt a Szovjetunióba.

Mint közismert, 1956 decemberétől sorra születtek a halálos ítéletek, ismét megteltek a börtönök, fegyházak. Elméletileg 1961-ig Magyarország büntető törvénykönyvét a monarchia korabeli Csemegi-kódex (1878. évi V. törvénycikk), és az annak általános részét lecserélő 1950. évi II. törvény alkotta, ám azok rendelkezései nem adhatták egy megtorlógépezet jogi alapját, halálbüntetés például csak emberölés esetén volt kiszabható.

A Kádár-kormány - megőrzendő a jogszerűség látszatát - törvényerejű rendeletekkel alapozta meg az "ellenforradalmi elemek" likvidálását. Ez a jogszabály-fajta tipikusan a szocializmus korára jellemző, ugyanis a látszatszerepet betöltő Országgyűlés átlagosan évszakonként ülésezett és ritkán alkotott ötnél több törvényt évente (beleértve a költségvetésről szólókat is). A Rákosi-, illetve a Kádár-korszak legjellemzőbb jogforrásai így ezek a törvényerejű rendeletek (röviden: tvr.), amelyeket az államfői funkciókat ellátó Népköztársaság Elnöki Tanácsa hozott az 1949-es ún. sztálinista alkotmány alapján - ez felruházta azt az Országgyűlés jogkörével, amennyiben utóbbi nem ülésezett. A NET elnöke 1952 óta Dobi István volt; Dobi Kádár 1956. november 7-i miniszterelnöki kinevezése után is megőrizte pozícióját, amivel az új hatalom legitimitása mellett a rendszer kontinuitását is igyekeztek biztosítani.

Budapest IX., Ferenc körút, a Tompa utca sarkán álló épületből fotózva (Fortepan)

A NET már 1956 decemberében kiadta a megtorlás leghírhedtebb jogszabályát, az 1956. évi 28. törvényerejű rendeletet a rögtönbíráskodás elrendeléséről. A rendelet bevezetője szerint "nagy mennyiségű lőfegyver van ellenforradalmi elemek, hivatásos bűnözők, felelőtlen zavarkeltők és fegyvertartásra nem jogosult más személyek birtokában (...) Népköztársaságunk ellenségei fegyverek birtokában gyilkosságok elkövetésétől sem riadnak vissza (...) a becsületes dolgozók joggal követelnek hathatós intézkedéseket" - szólt az immár ellenforradalommá minősített forradalom és szabadságharc leverésébe bele nem nyugvókról a jogszabály.

A rendelet december 11-i hatállyal rögtönbíráskodást rendelt el szándékos emberölés, gyújtogatás, fosztogatás, közérdekű üzemek rongálása, lőfegyver, robbanószer engedély nélküli tartása esetére. Szintén hasonló elbírálásban részesül a rendelet szerint az, akinek tudomása van ezek egyikéről, ám elmulasztja azt feljelenteni (ez a hozzátartozók feljelentésére nem vonatkozott). A közérdekű üzemek rongálásával kapcsolatos bűntettnek minősült egyébként még a sztrájkolás, a munka lassú vagy hibás végzése és az azokra való felhívás is.

következő oldal 1 / 4