Spártai módra képezték gyilkológépekké a dahomey amazonokat

2018. október 12. 12:52 Múlt-kor

A mai Benin területén fennállt Dahomey Királyság a nyugat-afrikai régió egyik legstabilabb állama volt a 17-19. században. Az ország egyik fő bevételi forrása abból származott, hogy a szomszédaival vívott folyamatos harcok során elejtett hadifoglyokat jó pénzért értékesítették az európai és amerikai rabszolgakereskedők részére. A dahomey uralkodók hatalmát egy jól szervezett közigazgatás, hatékony adózási rendszer és egy ütőképes hadsereg biztosította. Utóbbi volt, amely leginkább lenyűgözte az európaiakat, ugyanis a dahomey haderő elit osztagait nem férfiak, hanem nők alkották.

Korábban

A dahomey amazonok – vagy ahogy magát a szervezetüket hívták: N’Nonmiton („Anyáink”) – hosszú történelemre tekintenek vissza. Annyi bizonyos, hogy valamikor a 17. század folyamán alakultak meg, eredetük pontos körülményeiről azonban eltérő elméleteket ismerünk. Az egyik hagyomány szerint eredetileg egy asszonyokból álló elefántvadász alakulat volt, amely elnyerte a dahomey király tetszését, míg a másik elmélet szerint azért töltötték fel az uralkodói testőrséget nőkkel, mert a törvények szerint napszálltát követően férfiak nem léphettek be a királyi palotába.

Bárhogy is történt, a N’Nonmiton mintegy kétszáz éven keresztül a térség legfélelmetesebb haderejének számított. Fénypontján becslések szerint sorai mintegy 6 ezer főt számláltak, így a teljes dahomey hadsereg egyharmadát tették ki. Az európai utazók – majd a velük szembekerülő katonák – beszámolói szerint ugyanakkor az amazonok minden tekintetben fölé nőttek a férfi fegyvereseknek.

Mindezt egy kőkemény, túlzás nélkül az ókori Spártához hasonlítható kiképzési rendszerrel érték el. A fizikailag alkalmas lányokat nyolc éves korukban sorozták be a N’Nonmitonba (bár tudunk olyan esetről is, amikor egy férj az „engedetlen feleségét” küldte el amazonnak) és a kezdetektől arra készítették fel őket, hogy miként váljanak gyors, erős és könyörtelen gyilkológépekké. Nagy hangsúlyt fektettek arra is, hogy minden testi fájdalmat elviseljenek. Jellemző „edzésformáik” közé tartozott, hogy tüskés akácokkal borított falakon kellett átugrálniuk, míg egy másik, – talán az Éhezők viadalához hasonlítható – gyakorlat során tíz teljes napra kirakták őket a vadonba, mindenféle ellátmány nélkül, egy szál macsetével a kezükben.

Kegyetlenségüket a mindig szép számmal rendelkezésre álló hadifoglyokon kellett gyakorolniuk. Ennek jegyében előfordult, hogy egy szerencsétlen foglyot kellett egy magas helyről a biztos halálba hajítaniuk, máskor pedig pengéikkel kellett minél kevesebb csapással lefejezniük őket.

A harcmezőn a „hagyományos hadsereggel” párhuzamosan álltak fel. Ez azt jelentette, hogy középen, a király mellett tartózkodott az amazonokból felállított elit testőrség, míg a szárnyakon egy-egy amazonhadosztály vonult hadba saját, természetesen női parancsnokuk vezénylete alatt. Rendes felszerelésük holland gyártmányú muskétákból és a már említett macsetéből állt. Utóbbit használták arra is, hogy csata közben begyűjtsék trófeáikat is, ami jellemzően a legyőzött ellenség fejét és nemi szervét jelentette.

A brutális kiképzés és a kegyetlen feladatok azonban kétségtelen előnyökkel is jártak. Az amazon mivolt olyan magas társadalmi jogállásal járt, amelyről más dahomey nők nem is álmodhattak. A N’Nonmiton tagjai szigorú cölibátusban éltek, amit még szimbolikus férjük – a király – is tiszteletben tartott. Ha pedig bármelyik másik férfi megérintette őket, azonnali halálbüntetést vont magára. Bár a királyi birtokon, de saját házaikban élhettek és rendkívül vagyonos embernek számítottak. Sosem szenvedtek hiányt élelemből és különféle élvezeti cikkekből (például dohányból és alkoholból) sem. Jellemzően saját rabszolgáik is voltak és ha útra keltek a városban, akkor egy kislány járt előttük egy csengővel, jelezve a közelben tartózkodó férfiaknak, hogy ideje hátrébb húzódni.

Az önálló Dahomey Királyság történetének végére a franciák gyarmati terjeszkedése tett pontot a 19. század végén. A N’Nonmiton nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Béhanzin király szívós védekezést tudott tanúsítani mindkét franciákkal vívott háborújában. Az amazonok különösen az 1890-ben zajlott első háború idején lepték meg a francia katonákat, akik európai szemmel érthető módon rendre haboztak rálőni a feléjük közeledő nőkre. Ugyanez fordítva természetesen egyáltalán nem volt így…

Az 1892-1894 között vívott második háború azonban végleg megpecsételte a dahomey állam sorsát. A gépfegyverekkel felszerelt franciák végül elsöpörték Béhanzin király ellenállását, aki élete hátralévő részét száműzetésben töltötte. (A helyére – már a franciák által – kinevezett Agoli-agbo már korántsem viselkedhetett önálló uralkodóként, majd 1900-ban trónját is elvesztette, amikor Franciaország hivatalosan is magába olvasztotta újdonsült területeit.) A háborúban az amazonok végsőkig kitartottak uralkodójuk mellett és 1894-re a N’Nonmiton tagjainak túlnyomó többsége elesett a harcokban.

Az utolsó dahomey amazon 1979-ben, száz éves korában hunyt el. A harcos asszonyok emléke azonban még ma is élénken él a nyugat-afrikai országokban, ahol a függetlenségért vívott harc jelképeiként tekintenek rájuk.