Sosem sikerült megismételni az első keresztes hadjáratok átütő sikereit

2024. február 2. 09:05 Múlt-kor

Korábban

A kereszt árnyékában

Történészek részéről felmerült, hogy a keresztények vereségének oka a keresztes háborúkkal kapcsolatos lelkesedés 1200 utáni fokozatos leépülése, amelyet a keresztes „ideál” pápák általi manipulációjával és felhígításával magyaráznak. Ez a magyarázat azonban túlságosan is egyszerű. Bár a 13. században valóban nem voltak jellemzőek azok a hatalmas hadjáratok, amelyeket 1095 és 1193 között láthattunk, de számos kisebb expedícióra továbbra is bőségesen akadt jelentkező. A keresztes háborúk legfőbb vonzereje – a megszentelt keresztény föld védelmében vagy visszafoglalásáért zajló harccal elnyerni a lelki megtisztulást – töretlen maradt. A kereszt hívó szava továbbra is mélyen megérintette a tömegeket.

Az eksztatikus ájtatosság egy látványos kitörése volt 1212-ben, amikor francia és német gyermekek és fiatal felnőttek százai nyilvánították ki spontán módon elszánásukat a kereszt ügye mellett. Az ezt követő eseményeket a gyermekek keresztes hadjárataként ismerjük: fiatalok seregei vonultak a Földközi-tengerhez abban a hitben, hogy Isten vigyázza majd az útjukat Levantéba, és ott csodás hatalmat ad nekik, amivel felülkerekedhetnek a muszlimokon, és visszafoglalhatják Jeruzsálemet. A tenger azonban nem vált kétfelé a gyermekek előtt, és a vállalkozás összeomlott. Ez nem tántorította el a későbbi vállalkozókat, például az 1251-es pásztormozgalom résztvevőit.

A gyermekek keresztes hadjárata

Bár a keresztesek lelkesedésének lángja fennen lobogott, erejét mind gyakrabban fordították el a Szentföldtől, hogy máshol felbukkanó ellenségekre sújtsanak le vele. A 13. század során a pápák számos keresztes hadjáratot hirdettek, amelyeknek célpontjai Franciaország déli részén élő eretnekek, kelet-európai pogányok, vagy épp saját politikai ellenfeleik voltak Itáliában.

Az erőforrások más részét a reconquista – az Ibériai-félsziget spanyol visszafoglalása a mór hódítóktól –, illetve Konstantinápoly védelme kötötte le, amelyet a nyugati keresztények nem sokkal korábban foglaltak el a bizánciaktól. Az egységes fókusz hiánya kétségtelenül gyengítette a Levantéban folyó háborús erőfeszítéseket, de hiba lenne azt gondolni, hogy a 13. században nem zajlottak nagyívű keresztes hadjáratok keleten. Az egyik legjelentősebbet egy olyan király vezette, akit ájtatossága és a szentföldi háború iránti elhivatottsága nyomán a katolikus egyház szentjei közé emeltek.

IX. Lajos francia király először 1244 decemberében, súlyos lázzal küzdve fogadta meg, hogy keresztes hadjáratot vezet. A harmincéves uralkodó ágyhoz kötve, a halálhoz közel kérte, hogy „adassék neki ez a kereszt”. Felgyógyulása után is tartotta magát ígéretéhez, és életének jelentős részét a szent háborúra áldozta. Négy éven át készült szorgalmasan és kitartóan hadjáratára: Ciprust jelölve ki ellátási bázisaként, hatalmas mennyiségű élelmet, fegyverzetet és más szükséges ellátmányt halmozott fel itt. Mire végzett a felhalmozással, a beszámolók szerint a hadjáratra váró búza és árpa dombokra, a boroshordók tömege pedig csűrökre emlékeztetett.

Lajos hadjárata Egyiptom, a muszlim katonai és gazdasági hatalom központja ellen irányult, és a Nílus torkolatánál aratott meghökkentő győzelemmel kezdődött. 1249. június 5-én a király húszezer keresztest vezetett egy kegyetlenül veszedelmes partraszálló műveletre Damietta (Dimját) városa mellett. A Szaladin dinasztiáját követő Ajjúbida Birodalom védői megingottak és menekülőre fogták a keresztények erőteljes, jól koordinált támadásával szemben, és Lajos másnap Damiettát is elfoglalta. Ez minden keresztes háborúk legnagyobb kezdeti sikere volt.

IX. (Szent) Lajos keresztes háborúra készül

Ezt követően Lajos a Nílus mentén vonultatta fel seregét, hogy megütközzön az Ajjúbidák főseregével Manszúránál. 1250. február 8-án egy merész hajnali rohammal lecsapott a város előtt táborozó muszlim seregre, és borzalmas mészárlást rendezett az álmában ért ellenség sorai között. Úgy tűnt, újabb fényes győzelem áll a küszöbön, amikor a király öccse, Robert d’Artois súlyos hibát vétve a városba menekülők üldözésére indult. Robert és emberei a városban hamarosan szövevényes sikátorok útvesztőjében találták magukat, és majdnem egy szálig odavesztek a mindenfelől rájuk hulló nyilak és lándzsák alatt.

Lajos hadjárata nem heverte ki ezt a kudarcot. A király majdnem három hónapig igyekezett tartani állásait Manszúra alatt, de az élelem hiánya és a pusztító betegségek térdre kényszerítették seregét. Mikor a keresztesek már kutyákat és macskákat kényszerültek enni, és Lajos maga is vérhastól szenvedett, április 4-én parancsot adott az általános visszavonulásra. A visszavonulás hamarosan menekülésbe fordult, és majdnem az egész sereg elpusztult vagy fogságba esett.

A pusztítás közepette Lajos elszakadt csapataitól. Betegsége olyan mértéket öltött, hogy kénytelen volt lyukat vágatni a nadrágján. Leghűségesebb embereinek egy kis csoportja megpróbálta biztonságba juttatni, és végül egy kis faluban húzták meg magukat. Franciaország hatalmas királya félholtan kuporgott egy nyomorúságos kunyhóban, amikor végül fogságba ejtették. Merész kísérlete a Szentföld visszahódítására katasztrófába fulladt.

A jól előkészített, a keresztény királyok példaképe által vezetett hadjárat kiábrándító veresége rémületbe ejtette Európát, és megkérdőjelezte az egész keresztes mozgalom értelmét. Ráadásul a kereszténység megingásának e pillanatában egy új, félelmetes erő gyülekezett keleten, amely az iszlám végső győzelmének ígéretét hordozta.

előző oldal következő oldal 2 / 3