Sok idő kellett ahhoz, hogy Konstantinápoly valóban Róma örökébe léphessen
2022. november 1. 08:56 Múlt-kor
Korábban
Egy görög gyarmatváros élete
Büzantion nem büszkélkedhetett jelentős történelemmel. A mítoszok szerint a megaraiak alapították a Fekete-tengeri kereskedelem szempontjából stratégiai helyen fekvő kikötőt.
A város alapításáról szóló legenda szerint a „vakok városával” szemben lévő helyet javasolta a delphoi jós, ami arra utalt, hogy a másik parton építkező khalkédóniak nem vették észre a későbbi Büzantion természetes kikötőjét.
Elhelyezkedésének köszönhetően Büzantion nem kerülte el az ókori görög történelem fordulatait.
Másfél évszázaddal az alapítása után I. Dareiosz perzsa király foglalta el, majd a peloponnészoszi háborúban a spártaiak ostromolták meg sikeresen, hogy elvágják Athént a fekete-tengeri gabonától.
Konstantinápoly megalapítása
Athén természetesen visszafoglalta Büzantiont, de rövid időn belül újra Spártáé lett a város. A későbbiekben a makedónok, Bithünia és Pergamon is a magáénak tudta, de a város szerencsés választásként szövetségre lépett Rómával.
A császárok uralmát nem úszta meg bajok nélkül, Septimius Severus császár ugyanis i. u. 195-ben az addig szövetségesi státuszt élvező várost három évi ostrom után elfoglalta, és a földdel tette egyenlővé.
Az addig jómódú város teljesen elpusztult, de már Septimus Severus elkezdte újjáépíteni, és falat is emeltetett az új város köré.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap