Soha nem tudott kibújni a horrorfilmes skatulyából Lugosi Béla
2024. augusztus 16. 18:05 MTI
Lugosi Béla magyar-amerikai színész, minden idők legjobb Drakulája, 68 éve, 1956. augusztus 16-án halt meg. Azok közé a színészek közé tartozott, akik megteremtették Hollywoodot, de a siker tragédiát is jelentett számára, mert soha többé nem tudott kibújni a horrorfilmes skatulyából.
Lugosi Béla a Drakula című filmben
Korábban
Blaskó Bélaként született 1882. október 20-án. Művésznevét szülőhelye, az erdélyi Lugos után vette fel, de egy ideig Olt Arisztid néven is filmezett. Pék apja rossz szemmel nézte színészi ambícióit, ezért 12 évesen elszökött otthonról és egy bányában vállalt munkát.
1913-ban lett a Nemzeti Színház tagja, itt még Shakespeare-t is játszott. Az I. világháborúban önkéntesként harcolt, a Tanácsköztársaság alatt aktív szerepet vállalt, színházi szakszervezetet hozott létre. A proletárdiktatúra bukása után Bécsbe, majd Németországba emigrált, majd mivel ott sem érezte magát biztonságban, Amerikába távozott.
Amikor még nem beszélte a nyelvet, az ott élő magyarokból szervezett társulattal lépett fel, angol szerepeit fonetikusan leírt szöveg alapján tanulta meg. A húszas évektől egyre több szerepet kapott a színházban és filmekben is, a sikert az 1927-es év hozta meg számára, amikor a Broadway-n ráosztották Drakula gróf szerepét.
A darabot 500 alkalommal játszották, országos turnét is szerveztek belőle és a hollywoodi filmstúdiók is kiaknázták a történetben rejlő lehetőségeket.
Lugosi a The Devil Bat (Ördögi denevér) című filmben (1941)
A távoli havasokból származó vámpírnak az ügyeletes horrorsztár Lon Chaney-t szemelték ki, az ő halála miatt kapta meg Lugosi a szerepet. 1931-es alakítása legendává avatta, Drakula gróf szerepének megformálásával máig élő mítoszt teremtett.
Számtalanszor kelt új életre és lépett ki selyembéléses koporsójából. Félelmetes, mégis vonzó szörnyetegként vált halhatatlanná, mert arcot kölcsönzött a félelemnek. Lugosi eggyé vált szerepével. Számos mondata – köztük a „soha nem iszom bort” – szállóigévé vált. Kevesen tudják, hogy sminkjét ő maga készítette el, magára haragítva a stúdió neves sminkmesterét.
Az első filmek után több levelet kapott női rajongóitól, mint Clark Gable, neve olyan biztos sikert jelentett, hogy még mellékszereplőként is a plakát tetejére nyomtatták. A siker azonban tragédiát is jelentett számára, mert soha többé nem tudott kibújni a horrorfilmes skatulyából. Lassan elveszítette önmagát és ebbe belerokkant.
A súlyos drogfüggővé vált, zaklatott magánéletű Lugosi olyan szegényen halt meg 1956. augusztus 16-án, 73 éves korában, hogy temetését Frank Sinatra fizette ki. Színészi pályájának legmeghatározóbb szerepe még a túlvilágra is elkísérte, ugyanis Drakula jelmezében temették el.
Ő maga soha komoly díjat nem kapott, de az Ed Wood című filmben Lugosit megformáló Martin Landaut 1995-ben Oscar-díjjal jutalmazták. A tengerentúlon még mindig hihetetlen népszerűségnek örvendő Drakula-Lugosit rajongói a Filmakadémiánál posztumusz életműdíjra is javasolták, sajnálatos módon azonban a tiszteletbeli Oscart a kialakult gyakorlat szerint csak élő filmes legendák kaphatnak.
Lugosi Béla csillaga a hollywoodi Hírességek Sétányán
2000-ben a Madách Színházban mutatták be Müller Péter Lugosiról szóló darabját, amelyet Szabó István állított színpadra, Lugosit Darvas Iván alakította. Fia, Bela George Lugosi 2011-ben megpróbálta elárverezni apja híres Drakula-köpenyét, ami nem kis felháborodást keltett a rajongók körében.
A kikiáltási ár 1 millió 200 ezer dollár volt, de mindenki legnagyobb megdöbbenésére a ruhadarab, annak ellenére, hogy a hollywoodi horrorfilmek hőskorának emlékét őrzi, nem kelt el az aukción.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Tudta-e, hogy...?
- 10 érdekes tény a Szent Koronáról
- 7 mitológiai lény, melyektől rettegtek a régmúltban
- Tíz tény Jackie Kennedy-ről
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Támadó marslakók, megtévesztett nácik, kőkori törzs – hét grandiózus átverés a történelemből
- 10 meglepő dolog Madame Curie-ről
- 10 félresikerült kivégzés a történelemből
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult
- 10 tény a Mona Lisáról
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap