„Postakocsis Mary” – az első fekete levélhordó, akitől rettegtek az amerikai vadnyugaton
2017. szeptember 15. 17:37
Az amerikai polgárháborút követően számos egykori rabszolga próbált szerencsét az Egyesült Államok északi és nyugati vidékein. Mary Fields hatalmas termetével és lobbanékony természetével pedig tökéletesen beilleszkedett az amerikai vadnyugat legendás hősei közé. Férfi ruhában járt, dohányzott, kocsmai lövöldözésekbe keveredett és nyolc éven keresztül minden bandita megemlegette, ha éppen az ő postakocsijára vetett szemet.
Korábban
Mary Fields életének első harminc évéről vajmi kevés pontos információval rendelkezünk. Bizonyos, hogy valahol az amerikai Délen élt, és az is, hogy születésétől kezdve rabszolgasorban tengődött. A rabszolgákat ekkoriban lényegében egyszerű tulajdontárgyaknak tekintették, akiknek darabszámáról pontos nyilvántartásokat vezettek ugyan, de neveiket nem jegyezték fel – ami rendkívül megenehezíti az egykori rabszolgák élettörténetének kutatását. A történészek mindenesetre azt valószínűsítik, hogy Mary valahol Tennessee állam területén élhetett egészen a polgárháború végéig, ami végre elhozta számára a felszabadulást.
1865 után már jóval tisztábban ismerhetjük az akkor már bőven a harmincas éveiben járó asszony sorsát. Számos sorstársához hasonlóan, amint lehetősége nyílt rá, észak felé vette az irányt egy feketék számára barátságosabb környezet reményében. Előbb a Mississippi folyón szolgált folyami hajókon, majd különböző családokhoz szegődött és mosónőként dolgozott. Így jutott el végül életének egy sorsfordító helyszínére, az Ohio állambeli Toledo városába, azon belül is orsolyita rendi apácazárdába.
Eredetileg egyik munkáltatójának gyermekeit kísérte el az apácaközösséghez, amelynek főnöknője ekkor a gyerekek nagynénje, Mary Amadeus Dunne volt. A nagy termetű Mary Fields már érkezésekor meghökkenést keltett a zárda lakói közt. Egy történet szerint, amikor megkérdezték tőle, hogy milyen volt az útja Toledóba, azt válaszolta, hogy „hát el tudna fogadni egy szivart és egy jó italt.”
Bár mogorva természete és káromkodásra való hajlama egyértelműen idegenné tette az apácák között, Mary gyorsan összebarátkozott az ugyancsak rendíthetetlen asszonyság hírében álló főnöknővel, aki munkát ajánlott neki mint gondnok. Bár csak néhány hónapot töltött itt, emléke évek múltán is élének élt a nővérek között. „Csak Istenben bízhatott az, aki rálépett a gyepre, miután Mary levágta azt” – emlékezett vissza egy apáca lobbanékony kertészükre.
1884-ben Mary itteni pártfogóját és barátját, Dunne főnöknőt püspöke Montana államba vezényelte, hogy ott egy új orsolyita rendházat alapítson és vegye ki a részét a helyi indiánok körében végzett térítő tevékenységből. 1885-ben aztán Dunne súlyosan megbetegedett, aminek hírére Mary azonnal útrakelt Toledóból, hogy maga ápolja szenvedő barátját. A főnöknő szerencsésen felgyógyult és Mary immár az új, Cascade városában működő apácazárda alkalmazottja lett.
A férfi ruhában járó, erősen dohányzó, nagyivó és magánál rendszeresen fegyvert hordó Mary sorozatos botrányait azonban a felsőbb egyházi vezetők nem nézték jó szemmel. A püspöknél végül akkor telt be a pohár, amikor Mary egy alkalommal összeveszett a zárda egy másik, férfi alkalmazottjával és a konfliktus odáig fajult, hogy végül mindketten fegyvert fogtak a másikra.
Miután kirúgták a zárdából, igyekezett a saját lábán megállni, ami nem okozott neki túl nagy kihívást. Mindenféle munkát elvállalt és saját vállalkozásokba kezdett. Mindeközben továbbra is népszerű vendége volt Cascade kocsmáinak, ahol gyakran keveredett pisztolypárbajokba is.
Végül már hatvanas éveiben járva kezdett neki annak a munkának, ami az igazán nagy hírnevet hozta meg neki. A korabeli vadnyugaton a posta általában nem saját alkalmazottakkal szállította a leveleket, hanem a gyakran banditák fenyegette útvonalakat kiszervezték egy-egy önálló, kézbesítő-vállalkozónak. 1895-ben Mary egy ilyen pályázatra jelentkezett Dunne főnöknőtől kapott szekerével és hat lovával. Mivel egyértelműen ő kínálta a leggyorsabb szállítási időt, elnyerte a pályázatot, ezzel ő lett az Egyesült Államok második női – és az első fekete – levélhordója.
„Postakocsis Mary” – ahogy ekkoriban nevezték – idősen is tekintélyt parancsoló termetével, valamint nagy szakértelemmel forgatott karabélyával és revolverével nyolc éven keresztül tartotta távol a tolvajokat az általa ellenőrzött útvonaltól. Nagylelkűsége és gyermekek iránti szeretete ugyanakkor nagyon népszerűvé tette a helyiek körében. Cascade vendéglátósai például rendszeresen ingyen ebéddel és vacsorával kedveskedtek neki. Amikor hosszú „nyugdíjas évei” végén, 1914. december 5-én elhunyt, a város valaha volt legnagyobb temetésével búcsúztatták.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Máig nem derült fény a hírhedt géprabló, „D. C. Cooper” kilétére tegnap
- Egyedi humorával nyűgözte le a közönséget Latabár Kálmán tegnap
- Macbeth, a tragikus hős és VI. Jakab, a boszorkányos király tegnap
- A protestánsok sérelmei vezettek az első defenesztrációhoz Prágában tegnap
- Az aszódi Podmaniczky–Széchényi-kastély tegnap
- Megpecsételte Napóleon sorsát a végzetes oroszországi hadjárat tegnap
- Saját országának nevét is megváltoztatta Mobutu, Zaire elnöke tegnap
- Utolsó pillanatáig nevettetett Harry Einstein, a nagy komédiás 2024.11.23.
