Perverz pornográf vagy a 20. századi irodalom forradalmára: ki volt Maurice Girodias?
2018. november 15. 15:47 Múlt-kor
Korábban
A nagyobb nevek
Akár szánt szándékkal, akár nem, az a tény, hogy Girodias merész irodalmi műveket adott ki tényleges pornográfia mellett, felkeltette már neves írók figyelmét is, mint például Burroughsét és Nabokovét, akik éppen kiadót kerestek. Girodias-t nem az irodalmi hitelesség vágya hajtotta, hanem az, hogy az esetlegesen kiadott regények mennyire számíthatnának nemzetközi olvasóközönsége figyelmére. A „Lolita” és a „Meztelen ebéd” számára olyan műveknek tűntek, amelyek addigi vásárlói fantáziáját is izgathatják. A „Lolita” azonban olyan negatív nemzetközi visszhangot keltett, hogy a francia állam tilalmat rendelt el Girodias kiadói tevékenységére, és perbe fogta.
Girodias arra a merész lépésre vállalkozott, hogy ő is pert indít az állam ellen, minek nyomán a nemzetközi írói közösség mellé állt – érdekes módon a híresen katolikus szemszögből író Graham Greene vezetésével. Végül minden vádat ejtettek vele szemben. A „Lolitából” származó bevételeket Girodias egy étterembe és két párizsi klubba fektette, valamint egy színházba, amelynek saját állandó dzsesszzenekara is volt, és ahol Billie Holiday és Chet Baker is fellépett. E fellendülés nem tartott sokáig – öt éven belül csődöt volt kénytelen jelenteni. Fő klubját éppen de Sade márki „Filozófia a budoárban” című darabjának egy előadását követően zárták be. Girodias később így nyilatkozott erről az időszakról: „A végén szörnyű volt, de ugyanakkor annyira szórakoztató is!”
Az 1960-as években megkísérelte újraindítani az Olympia Presst New Yorkban, ennek keretében adta ki Valerie Solanas radikális feminista kiáltványát a „Férfiak Felvágásáért Társaság” (Society for Cutting Up Men, azaz SCUM – a betűszó maga „söpredéket” jelent) nevében. Solanas meg volt győződve róla, hogy Girodias el akarja lopni művét, és elhatározta, hogy megöli. Miután felfegyverkezve megérkezett az irodájához, kiderült, hogy a férfi Kanadába utazott szabadságra, ezért Solanas úgy döntött, megöli Warholt, akiről azt gondolta, együtt ármánykodik ellene Girodias-val. Amikor megkérdezték, miért lőtte meg Warholt, azt válaszolta: „Olvassák el a kiáltványomat!”
Az új Olympia Press is hamarosan elbukott, miután Girodias az amerikai adóhatóság, az IRS célkeresztjébe került adóelkerülés miatt, valamint miután magára haragította a Szcientológia Egyházat azzal, hogy kiadta Robert Kaufman „A szcientológia belülről: Hogyan léptem be a szcientológiába és váltam emberfelettivé” című igen kritikus művét, amely a szervezet titkos írásai közül többet is nyilvánosságra hozott. Girodias 1990-ben halt meg, miután egyenlő mértékben halmozták el dicsérettel és átokkal élete során.
Annak ellenére, hogy szélhámos és az átverés igazi művésze hírében állt, az általa megjelentetett híres írók közül többen is igen hálásak voltak együttműködéséért – még Burroughs is, aki ritkán látott tőle pénzt. A legtöbb ember különös szerzetnek tartotta, aki elbűvölően is tudott viselkedni, és aki nagy kockázatokat vállalt az írókért, akiket képviselt – annak ellenére hogy nagyrészt ellenérzéseket váltott ki irányukba a nagyközönség részéről. Az utókorból Girodias tekinthető akár egyfajta forradalmárnak is, aki feláldozta saját jó hírét az írott szó korlátainak feszegetéséhez – és fantasztikusan szórakozott mindeközben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap