Örökre megcáfolták a primitív hajózásban kétkedők érveit Thor Heyerdahl expedíciói
0000. 0. 00:00 Múlt-kor
A nagy utazás Polinéziába
Miután minden engedélyt beszereztek, 1947. április 28-án elhagyták a perui Callao kikötőjét. Az útjuk elején, mintegy nyolcvan kilométeren keresztül a Guardian Rios nevű vontatóhajó vitte ki őket a nyílt tengerre, hogy elkerüljék a nagy forgalmú hajóúton az esetleges baleseteket. Ezt követően a Humboldt-áramlatot kihasználva a tutaj elindult nyugat felé.
Az első héten nem voltak komoly megpróbáltatásaik, a legénység remélte, hogy a hajó egyben marad. A tutajt ugyan nehezen lehetett irányítani, de stabil volt. A délkeleti szelek a tervezettnél közelebb vitték őket a Galápagos-szigetekhez és az Egyenlítőhöz, mint ahogy azt Heyerdahl elvárta.
A norvég ellenállásban edződött rádiósoknak köszönhetően útközben számos rádióamatőrrel sikerült kapcsolatot teremteniük, sőt, még Norvégiát is elérték, és VII. Haakon királyt is felköszöntötték születésnapja alkalmából.
A hajózási utaktól távol magukra voltak utalva, így az útközben felmerült szükséges javításokat is nekik kellett megcsinálniuk. Ha pedig a víz alatt kellett mindezt megcsinálni, akkor nem volt választásuk, egy valaki leúszott a tutaj alá. A cápákkal szemben ilyenkor egy kisebb bambuszketreccel védekeztek. 1947. július 21-én kerültek a legnagyobb veszélybe, amikor Watzinger beleesett a vízbe, és Haugland utána ugrott, hogy kihúzza. Végül mindketten megúszták, és csak egy hálózsákot ragadott el egy cápa.
1947. július 30-án Watzinger földet látott, első alkalommal az indulásuk óta. A Tuamotu szigetvilág legészakkeletibb tagját, Puka-Pukát pillantotta meg. Megpróbálták az atollhoz kormányozni a tutajt, de elsodródtak, mielőtt sikerült volna. Néhány nappal később hasonlóképpen jártak Fangatau szigetén.
Augusztus 7-én a Kon-Tiki expedíció tutaja megfeneklett a Raroia atollon. A jármű komoly károkat szenvedett, de a legénység kisebb sérülésekkel megúszta, és a teljes hajórakományt sikerült megmenteniük, az utat azonban nem folytathatták. Néhány nappal később megtalálták őket, majd egy francia szkúner Tahitira vitte őket és a tutajt, ahonnan egy norvég gőzös fedélzetén San Franciscóba utaztak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.