Örökre megcáfolták a primitív hajózásban kétkedők érveit Thor Heyerdahl expedíciói
0000. 0. 00:00 Múlt-kor
Az előkészületek
Heyerdahl és társai kilenc 14 méter hosszú, és 60 centiméter átmérőjű balsafa-törzsből készítették el a tutajt, amelyeket kenderkötéllel erősítettek össze az 5,5 méter hosszú és 30 centiméter átmérőjű keresztirányú balsafa elemekkel.
Az építkezést a spanyol hódítás korából származó képi források, és a helyiek hagyományai alapján bonyolították le, ügyelve arra, hogy a tutaj korabeli anyagok felhasználásával készüljön el.
Arra már menet közben jöttek rá, hogy a farönkök között függőlegesen elhelyezett fenyődeszkák alkalmasak a tutaj kormányzására, így a modern formájú kormánylapátot, amely mangrovefából és tűlevélből készült, szükségtelenné tette. A járműhöz nem használtak egyetlen fémalkatrészt sem.
Heyerdahl eleinte nem akart semmilyen modern eszközt magukkal vinni, de Hesselberg meggyőzte őt arról, hogy például egy rádiónak mindössze annyi hatása lenne a kísérletre, hogy tájékoztatni tudják a nagyvilágot az útvonal változásáról.
A csapat élelmezése nem okozhatott gondot, mert a tervek szerint halászatból biztosították volna maguknak a mindennapi betevőt, és ebben a várakozásukban nem is kellett csalódniuk. A nagyobb gondot a víz utánpótlás jelentette, ezért 1040 liter vizet vittek magukkal különböző kannákban, továbbá 200 kókuszdiót, édesburgonyát és lopótököt is. Az amerikai hadsereg túlélő-élelmiszerkészletet biztosított a csapat számára, hogy azt élesben is teszteljék. A tutajt Kon-Tikinek nevezték el, amely a régi inka napistennek, Virakocsának volt a régies neve.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.