Nőuralom a gyártósorokon: a II. világháborús küzdelmekből a nők is jelentősen kivették a részüket

2020. szeptember 10. 14:53 Múlt-kor

Korábban

A Rosie-k évei

A Rockwell-képen szereplő Rosie-t túlzás lenne a finom nőiesség megtestesítőjének nevezni (az Egyesült Államoknak ekkoriban erre volt a legkevésbé szüksége), mindazonáltal tüzetesebben szemügyre véve a részleteket, felfedezhető, hogy a háborús győzelemben bízó amerikaiak képzeletvilága által megkonstruált Rosie nem fordított hátat a nő hagyományos szerepének sem, a zsebéből kilógó fehér zsebkendője legalábbis erről árulkodik.

Rockwell a művészettörténet egyik csúcsteljesítményének részletét, Ézsaiás (Izajás) próféta Sixtus-kápolna mennyezetfreskóján szereplő alakját is megidézte: Rosie-t ugyanabban a pózban ábrázolta, mint Michelangelo a bibliai alakot.

A címlap nyomán villámgyorsan ikonikussá vált Rockwell-képet hamarosan háborús kötvények népszerűsítésére is használták. Ám éppen a második világháborús kötvények miatt sokan egy másik munkásnőt, Rose Will Monroe-t tekintik az „igazi” Rosie-nak. A michigani Willow Run gyár munkásnője ugyanis szerepelt egy második világháborús hadi kötvényeket propagáló filmben. Monroe azután költözött el Kentuckyból, és állt be gyári munkásnak, hogy a férje halálos balesetet szenvedett, és egyedül maradt két gyermekével. E filmszerep azonban nem hozott országos hírnevet neki, a háború után taxizott, majd szépségszalont nyitott, sőt saját építőipari vállalkozásba fogott, és végül álmát beteljesítve pilóta lett.

Az újságok és a propagandisták – mint Monroe esetében is láthattuk – elsősorban a Rosie-kra utaztak. Nem sokkal azután, hogy 1943-ban megjelent a Saturday Evening Post ominózus száma, a sajtó egy Rose Hickey nevű lányt is felkapott, aki a tarrytowni gyárban társával együtt rekordszámú szegecset fúrt bele egy TBM Avenger repülőgépbe. A második világháború idején Amerikában a „15 perces hírnévhez” sokaknak már az is elegendő volt, ha Rosie-nak hívták, és hadiüzemben dolgozott.

Óvodából a hadiiparba

A Rosie the Riveter személyére épülő kampány az amerikai történelem egyik legsikeresebb propagandaakciójának bizonyult. A második világháború alatt a munkáltatók és a potenciális munkavállalók hazafiságára alapozó kampány több millió nőt bírt rá a munkába állásra. Míg 1940-ben csak valamivel több mint 46 millió amerikai dolgozott, a háború végén már 53 millió. A nők esetében még látványosabb a növekedés. Számuk 1940-ben 11,3 millió volt, 1944-ben pedig közel 19 millió.

A legszembetűnőbb változás a repülőgépgyárakban volt megfigyelhető, ahol a nők aránya a háború előtt mindössze 1 százalék volt, és ez ugrott fel a háború idején 65 százalékra. Számos gyártósoron kizárólag nők dolgoztak, közülük sokan korábban soha nem láttak olyan járműveket, amelyek összerakásában segédkezniük kellett. Így volt ez többek között Frances Tunnell, egy birminghami B-29-eseket gyártó vállalat korábban óvónőként dolgozó munkatársa esetében is, aki azonban ennek ellenére örömmel emlékezett vissza azokra az időkre – bár a munka nem volt könnyű, a nőket a nehéz periódusokon átsegítette az a tudat, hogy a fronton szolgáló férfiaknak, az „igazi hősöknek” jóval nehezebb dolguk van.

A nők többsége azonban – annak ellenére, hogy a propagandában a háborús üzemekben dolgozó lányok és asszonyok szerepét hangsúlyozták ki – a második világháború alatt is a hagyományos ágazatokban, főként a szolgáltatószektorban dolgozott. Számuk azonban az újságírók körében, a közegészségügyben, a közoktatásban jelentősen nőtt. Bár sokaknál feltehetően a hazafias motivációk is szerepet játszottak, a többség egzisztenciális okokból döntött a munkavállalás mellett, így az újdonsült dolgozók többsége a szegényebb rétegek köréből került ki.

előző oldal következő oldal 2 / 3