2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Mottójához hűen élt és halt meg Janis Joplin

2022. október 4. 16:20 Múlt-kor

Amikor John Cooke, Janis Joplin utolsó bandájának menedzsere 1970. október 4-én benyitott a Los Angeles-i Landmark Motor Hotel 105-ös szobájába, már sejtette, hogy nagy a baj. Az éjjeliszekrény és az ágy között fekve, kezében pár dollárral, félig levetkőzve talált rá a rock and roll királynőjére. Heroinfecskendője az asztalon hevert. Joplin órák óta halott volt. A két héttel azelőtt elhunyt Jimi Hendrixhez hasonlóan 27 évet élt.

Janis Joplin
Janis Joplin 1970-ben

Az énekesnő számára az 1967-es Montereyben rendezett fesztivál hozta meg az áttörést, ahol zajos sikert aratott különleges, rekedt blueshangjával.

Karrierje döbbenetes gyorsasággal ívelt felfelé, de korábban kezdődött alkohol- és drogproblémája továbbra is meghatározta mindennapjait.

1968-ban egyes források szerint már naponta 200 dollárt költött heroinra, és akár napi egy üveg whiskyt is elfogyasztott.

Joplin 1970 augusztusában kezdte el új albuma, a Pearl stúdiómunkálatait Full Tilt Boogie Band nevű zenekarával. Október 3-án munka után a banda egyik tagjával, Ken Pearsonnal kocsmázott, majd éjfél után visszatért hotelszobájába, és belőtte magának utolsó heroinadagját.

Kiment a hallba, ahol a recepcióssal felváltatta a pénzét, hogy cigarettát vehessen. A fiatalember beszélt vele utoljára.

Vasárnap, október 4-én hiába várták a stúdióban, nem érkezett meg. Pedig csak egy számot kellett volna felénekelnie az új albumra: a Buried Alive in the Blues (Elevenen eltemetve a blues-ban) címűt.

A producer, Paul Rotschild egy idő után aggódni kezdett, mivel Joplin sosem késett. Végül John Cooke-ot küldte el az énekesnőért, aki még reménykedett, amikor a szálloda előtt meglátta Joplin pszichedelikus színekben pompázó Porschéját. Szobájába belépve azonban minden illúziója elszállt.

Halálát heroin-túladagolás okozta, de az éjszaka során elfogyasztott alkoholnak is szerepe lehetett a tragédiában. Joplin barátai megmaradt vagyonából – az énekesnő kívánságának megfelelően – hatalmas búcsúztató bulit rendeztek. Hamvait a Csendes-óceánba szórták.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár