Mivel hatalmon maradt, győztesnek tekintette magát az öbölháború után Szaddám Huszein

A hitelező lerohanása

Irak gazdasági helyzete a 80-as évek végén katasztrofális volt. Az ország erőforrásait teljesen kimerítette a szomszédos Irán ellen 1980 és 1988 között vívott háború. A közel-keleti ország – elsősorban az öböl menti kis olajmonarchiákkal és Szaúd-Arábiával szemben fennálló – államadóssága a háború végeztével mintegy 80 millió dollárra rúgott. Irak legnagyobb hitelezője szomszédja, Kuvait volt.

Szaddám Huszein arra hivatkozva, hogy az Irak-iráni háborúban az olajmonarchiákat is megvédte az iszlamista Iránnal szemben, idővel egyre hangosabban kezdte követelni adósságai elengedését. A kuvaiti emírnek azonban esze ágában sem volt elengedni Irak tartozását, sőt, a kőolaj-kitermelés növelésével – az ily módon alacsonyan tartott olajárak segítségével – még nagyobb válságba taszította szomszédját.

Ebben a helyzetben Szaddám a háború mellett döntött. Kuvait a baszrai tartomány része volt az Oszmán Birodalomban, majd 1913-ban autonómiát kapott, de mindig is az iraki nacionalista törekvések középpontjában állt. Irak azzal vádolta meg szomszédját, hogy a két ország határán fekvő, a világ egyik legnagyobb olajlelőhelyének, a Rumaila olajmezőnek az iraki részéről is termel ki olajat. Kuvait lerohanása a küszöbön állt.

A végzetes találkozó

Világos volt, hogy amennyiben Szaddám megszerzi Kuvaitot, a térség nagy hatalmú urává válik, folyamatos veszélyt jelentve az öböl menti olajmonarchiákra. A világ hatodik legnagyobb légierőjét és a régió legnagyobb hadseregét birtokló ország a térségbeli olajkészletek megkaparintásával már az alapvető amerikai érdekeket veszélyeztette volna.

Az amerikai támadás Kuvait iraki lerohanása esetén tehát borítékolható volt, kellően erélyes diplomáciai fellépéssel azonban talán elkerülhető lett volna a háború. 1990. július 25-én April Glaspie, az Egyesült Államok iraki nagykövete Bagdadban találkozott Szaddám Huszeinnel.

Bár 1991 áprilisában a Szenátus Külügyi Bizottsága előtt zajló meghallgatásán úgy emlékezett, hogy világosan közölte a diktátorral, hogy Washington rosszallással tekintene egy Kuvait elleni háborúra, valójában nem ez történt. A találkozón ugyanis gyakorlatilag kijelentette: nem kívánnak beavatkozni az Irak és Kuvait közötti konfliktusba.

Glaspie később bevallotta, meg sem fordult a fejében, hogy Huszein valóban meg akarja támadni Kuvaitot. Pedig a szándék ekkorra már nyilvánvaló volt: Szaddám 30 ezer katonát vonultatott fel az iraki-kuvaiti határon. A nagykövet asszony naivitása sokba került. Ha a nyilvánvaló jelek hatására erélyesebben lép fel – amellett, hogy nem szakad vége idő előtt diplomáciai pályafutásának –, könnyen elképzelhető, hogy nem tört volna ki az öbölháború.

1. A hitelező lerohanása
2. A 19. tartomány
3. Szaddám, a győztes

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód

• Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
• A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
• „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
• Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
• Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
• Így került Erdély 100 éve a románokhoz
• Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
• Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
• Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai