Mindennapi frissítő a Közel-Keletről
2018. május 25. 19:45 Múlt-kor
Korábban
A kávé hódító útja
Bármelyik legendát is fogadjuk el a kávé eredettörténeteiből, a történeti forrásokból világosnak tűnik, hogy az eredetileg Etiópiában honos kávécserjét a 15. században elvitték Jemenbe az ottani szúfi monostorokba. A derviseknek kapóra jött a növény, amelyet a szertartásaikhoz használtak, és amely lehetővé tette a fokozottabb koncentrációt és a kitartóbb éjszakai virrasztást. Az 1500-as években a jemeni Mochából a dervisek révén terjed át a Mameluk Szultanátus területére, és Kairóban megnyíltak az első kávéházak.
1517-ben I. Szelim szultán legyőzte a mamelukokat, és a birodalmába olvasztotta Egyiptomot, úgyhogy a kávé akadálytalanul folytathatta diadalmenetét észak felé. 1554-ben nyílt meg az első kávéház Isztambulban, ahol hamarosan robbanásszerűen terjedt el a kávéfogyasztás. Mivel a Korán tiltotta a borfogyasztást, gyakran nevezték a kávét az „iszlám borának”, mert arra nem vonatkoztak hasonló rendelkezések.
A konzervatívabb vallási vezetők körében azonban a kávé feltűnése a hívők mindennapjaiban nem aratott osztatlan sikert. Már 1511-ben mekkai vallási vezetők betiltották a kávéfogyasztást, annak stimuláló, valamint függőséget okozó hatásai miatt. A tiltás nem volt hosszú életű, mert 1524-ben az isztambuli főmufti, I. Szulejmán szultán parancsával egy időben, fatvát adott ki a kávéfogyasztás engedélyezéséről.
Isztambul első két kávéházát egy Hakem nevű aleppói és egy Semsz nevű damaszkuszi arab kereskedő nyitotta meg. A két szíriai nem bánta meg az ötletét, hamarosan ugyanis özönleni kezdtek a vendégek, és három évvel később Semsz meggazdagodva térhetett vissza Szíriába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap