Milyen volt az élet egy 16. századi hajó fedélzetén?
0000. 0. 00:00 Múlt-kor
Korábban
Lázadásba csapó elkeseredettség
A viharok miatt elsüllyedt hajókon ezrek vesztették életüket, de ha túléltek egy vihart, még korántsem lélegezhettek föl. Az étel ugyanis egyre fogyott, a tartalék pedig elkezdett megromlani. A víz megposhadt, idővel csak befogott orral lehetett meginni. A hajóút felelősei irányában érzett bizalom megcsappant, a félelem és a fáradtság pedig egyre fokozódott, és az elégedetlenség sokszor lázadásba torkollt.
Kolumbusz Kristóf első útján azért lázadt fel a legénység, mert túllépték a hajózás előre meghatározott idejét. Kolumbusznak sikerült elérnie három nap haladékot, és szerencséjére a harmadik napon Juan Rodríguez Bermejo végre felkiáltott: „Föld! Föld!”
Magellán szigorral, a lázadás vezetőinek lefejezésével oldotta meg a problémát Patagónia partjainál. A többieket életben hagyta, mivel tudta, minden emberre szüksége lehet. A Magellán flottájával tartó Antonio Pigafetta feljegyzései nem hagynak kétséget afelől, hogy a legénységnek megvolt az oka az elégedetlenségre: az élelmiszerhiány miatt sokszor arra kényszerültek, hogy nagy árbocot bevonó tehénbőrt, fűrészport, vagy patkányokat egyenek. Bár ez utóbbit kezdetben visszataszítónak tartották, idővel az egyik legértékesebb elemózsiává vált. A reményvesztettség néhány esetben kannibalizmusra késztette a tengerészeket, ahogy arról Álvar Núñez Cabeza de Vaca neszámol Naufragios című munkájában.
Tovább szaporította a legénység gondjait egy addig ismeretlen betegség, a skorbut. Pedro Fernández de Quirós feljegyezte, hogy a titokzatos betegségben szenvedőket nem kímélték: „Minden nap a tengerbe dobtunk egy embert, és a legfőbb ajándék számukra az volt, hogy lássuk őket meghalni.” A karakkok pestiseként is ismert skorbut (melyet a C-vitamin hiánya okoz) több életet követelt a Csendes-óceánon, mint a viharok, a hajótörések és a fegyverek együttvéve. A legmegdöbbentőbb eset egy angol admirálisé, George Ansoné, aki a 18. századi föld körüli útja során a skorbut miatt 1955 fős legénységéből több mint 1000 embert veszített el.
Az alultápláltságtól, skorbuttól és más betegségektől sújtva elgyengülten vegetáló hajósoknak csak az jelenthetett megváltást, ha a hajó partot ért. Ginés de Mafra az első földkörüli útról írt elbeszélésében megjegyzi, hogy partotéréskor „volt, akin az öröm jelei inkább őrületként mutatkoztak”. A víz és étel nélküli kietlen földek, a bennszülöttek támadása, és a veszélyes partok pedig tettek arról, hogy az emberek öröme kevés ideig tartson.
Az utókor azonban hálás lehet. Akik túlélték az utazást, eredményeikről beszámolókat készítettek, tapasztalataikat lejegyezték. A levéltárak mélyén számtalan iratot találunk merész tengerészekről, akik mindent maguk mögött hagyva nekivágtak az ismeretlennek. Tengerészekről, akik előtt hódolattal adózunk minden alkalommal, amikor ránézünk a térképre – anélkül hogy tudnánk róla.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05