2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?

2019. július 10. 08:36 Múlt-kor

Auschwitz után

A Harmadik Birodalom veresége véget vetett Mengele auschwitzi kísérleteinek – a tábort 1945. január 12-én szabadította fel a Vörös Hadsereg. A táborkomplexum területén élve talált gyermekek nagy része a „Mengele-ikrek” közé tartozott.

Maga Mengele végül elkerülte a felelősségre vonást – „a halál angyala” a náci szimpatizánsok hálózata segítségével Dél-Amerikába szökött, ahol békében élte le hátralevő életét. 1979-ben halt meg Brazíliában.

A második világháborút követően az orvostudománynak számot kellett vetnie mindazzal, amit a nácik e fogalommal takarózva tettek. Az eugenika a népirtás eszközévé és hivatkozási pontjává vált.

1946-ban egy csoport német orvost, akik eutanáziát és emberkísérleteket végeztek koncentrációs táborokban, egy 140 napig tartó per keretében állították bíróság elé Nürnbergben.

A per hét halálos ítéletet eredményezett, valamint a Nürnbergi Kódexet, amely a mai napig az orvostudomány egyik kutatásetikai alapköve – ennek köszönhetően követelik ma meg például az embereken folytatott bármiféle kísérlet előtt az alany tájékozott beleegyezését.

A mintegy 3000 „Mengele-iker” közül mindössze 200-an élték túl a kegyetlen kísérleteket, köztük a Mózes-lányok is. Édesanyjuk nem élte túl a háborút, egy ismerőse segítségével jutottak vissza az immár ismét Romániához tartozó otthonukba. 1950-ig szintén holokauszt-túlélő nagynénjüknél laktak, ekkor azonban megragadták az Izraelbe történő emigrálás lehetőségét.

Éva 1960-ban feleségül ment egy úgyszintén holokauszt-túlélő amerikai turistához, Michael Korhoz, és az Egyesült Államokba költözött. 1984-ben testvérével megalapították a CANDLES nevű nonprofit szervezetet, amelynek keretében a többi „Mengele-ikret” kutatták fel, és felvilágosító tevékenységet folytattak a holokauszttal kapcsolatban.

Mózes-Kor Éva innentől évente vezetett csoportokat Auschwitzba, hogy elmesélje a vele történteket. Idén júliusban, éppen egy ilyen körútján érte a halál 85 éves korában.

Ma már az eugenika nem számít bevettnek a tudomány berkeiben, mivel nem vezetett valódi eredményekre, előzetes megállapításait nem tudta alátámasztani. Napjainkban jóval fejlettebb módszertannal folynak kutatások a genetika világában, amelyek jóval árnyaltabb képet adnak a tulajdonságok öröklődéséről.

Mindazonáltal az ikerpárokkal folytatott tanulmányok továbbra is fontos információkhoz vezetik a tudósokat olyan kérdésekben, mint az életkorral kapcsolatos betegségek, az evészavarok, vagy a szexuális beállítottság, és még megannyi más területen. Habár az ikrek ma is fontosak a tudomány számára, a kutatóknak  fontos az ikertanulmányok és -kísérletek sötét múltján való túllépés is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Mózes Éva a haláltábor felszabadításának 60. évfordulóján, 2005-ben. Kezében egy korabeli fényképet tart, melyen ő és testvére is szerepel. (kép forrása: history.com)(b-j) Richard Baer, Auschwitz utolsó parancsnoka, Josef Mengele, és a tábor korábbi parancsnoka, Rudolf Höss (kép forrása: 24.hu)Mengele (k) valamikor az 1970-es években Brazíliában, ahol Wolfgang Gerhard álnéven élt (kép forrása: The Toronto Star)Otmar von Verschuer (kép forrása: harnackhaus-berlin.mpg.de)Francis Galton (kép forrása: darwinproject.ac.uk)Mengele egy kollégájával az 1930-as években (kép forrása: ThoughtCo)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár