2022. tél: A szeretet mártírjai
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Mi maradt meg Palmüra kincseiből?

2016. március 29. 14:29

A szíriai állami média vasárnap bejelentette, hogy a szíriai hadsereg visszafoglalta az Iszlám Államtól az elsősorban világhírű ókori romvárosáról ismert Palmürát. A terrorszervezet több ókori műemléket lerombolt, de egy megállapodásnak köszönhetően a pusztítás szerencsére korántsem teljes.

A terrorszervezet által véghezvitt pusztítást természetesen nem szabad lebecsülni. 2015. július elején kiderült, hogy az ókori kincsekre a bálványimádás kellékeiként tekintő dzsihadisták lerombolták a Palmüra jelképének számító oroszlánszobrot, augusztusban felrobbantották a kétezer éves, római kori Baál-Samin templomot, majd pedig a vihar föníciai istenének templomát is, emellett pedig egy 2. századi diadalívet, valamint több toronysírt is jelentősen megrongáltak. A nyár folyamán ráadásul még Palmüra idős főrégészét is lefejezték.

A legfrissebb felvételekből az derül ki, hogy bár a dzsihadisták számos régészeti kincset tettek a földdel egyenlővé, az iszlamista szervezet mintegy tízhónapos uralma ellenére számos műemlék maradt fenn épségben megmaradt. Mint Mámún Abdul-Karim, a szíriai régészeti hivatal vezetője kifejtette: a szemük elé táruló látványnál sokkal rosszabbra számítottak. A körülményekhez képest visszafogottnak nevezhető pusztítás Abdul-Karim szerint jórészt egy háttéralkunak köszönhető. Mintegy 45-50 személy igyekezett meggyőzni a terrorszervezet tagjait: ne pusztítsanak el mindent. A jelek szerint a tárgyalások részben sikerre vezettek. A régészeti hivatal vezetője szerint a károk helyreállítása mintegy öt évet vehet majd igénybe.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. tél: A szeretet mártírjai
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Így nézett ki Baál-Samin temploma az Iszlám Állam pusztítása előttAz épület felrobbantása utáni állapotBél föníciai isten temploma rombolás előttÍgy néz ki a rombolást követőenA diadalív a pusztítás előtt és utánA diadalív romjaiA szíriai hadsereg katonája sétál a palmürai romoknálKépek a nagy oszlopsorrólPalmüra jelképe a rombolás előtt......és azt követőenA szíriai hadsereg katonái a fellegvár előttPalmüra látképe A dzsihadisták szerencsére nem pusztítottak el minden ókori műemléketA múzeumot sem kímélték a terrorszervezet tagjai
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár