Mengisztu uralma idején a holttestek látványa hozzátartozott az utcaképhez
2020. május 28. 08:21 Czókos Gergő
Korábban
Éhínség és kényszeráttelepítés
Miközben a Derg hatalomátvételének tizedik évfordulóján a rezsim több millió dollárt felemésztő rendezvénysorozattal ünnepeltette magát, az 1984–1985-ben Etiópia északi régióit sújtó, kivételes médiafigyelemmel (gondoljunk csak a Live Aid koncertre) kísért éhínségben mintegy 400-500 ezren haltak éhen.
Mengisztu Etiópia északi tartományainak, Tigré és Wollo lakosainak a termékenyebb déli területekre történő erőszakos áttelepítésével próbált meg úrrá lenni a helyzeten, kevés sikerrel. Amellett, hogy az áttelepített lakosság nem kapta meg a kellő segítséget a hatékony termelés kialakításához, és több száz kilométerre kerültek egykori otthonuktól, sokakat életmódváltásra is kényszerítettek.
A korábban elszórt tanyákon élő lakosokat falvakba terelték össze, az egykori városlakókból földművesek lettek, a vándorló életmódot folytató pásztorok pedig kénytelenek voltak letelepedni. A kényszeráttelepítés és falvasítás mögött a lakosság ellátási nehézségeinek enyhítése mellett a rezsim megdöntésében később kulcsszerepet játszó, etnikai alapon szerveződő felszabadítási mozgalmak egyikétől, a Tigréi Népi Felszabadító Fronttól való félelme, a harcosok népi bázisuktól való elszigetelése húzódott meg.
A fent tárgyalt intézkedések körülbelül egymillió embert érintettek, a középső és déli régiókban pedig további milliós tömegek „átcsoportosítása történt” meg. Ez a hatalmas szám még így is alatta maradt a Derg által kitűzött célnak, az akkori lakosság több mint felét kitevő 30 millió ember falvakba kényszerítésének és/vagy áttelepítésének.
A Derg emellett a függetlenségi mozgalmak akcióira is a nemzetközi emberi jogi egyezményekkel össze nem egyeztethető lépésekkel reagált, így a vörös terror alatt megkínzottakkal, kivégzettekkel és a hiányukat elszenvedő családtagjaikkal, valamint a kényszeráttelepítettekkel együtt sok millióra tehető a diktatúra áldozatainak száma.
Egy régi barátság felmelegítése
Mengisztut végül a belső ellenzék megerősödése, az évtizedekkel korábban Etiópiához csatolt Eritrea függetlenségéért harcoló fegyveres erőkkel szemben vívott háború elvesztése, valamint a végóráit élő Szovjetunióból érkező támogatás megszűnése késztette lemondásra. 1991 májusában sértetlenségének, valamint szabadon távozásának biztosításáért cserébe amerikai és olasz közvetítéssel átadta a hatalmat egy ideiglenes kormánynak.
Mengisztut Zimbabwe – a hatalomból nemrég eltávolított – diktátora, Robert Mugabe fogadta be, aki nem felejtette el a „vörös négusnak”, hogy az 1970-es években komoly segítséget nyújtott az akkor még Rhodesia néven ismert ország fehér vezetése elleni küzdelmében. Mengisztu, akit a zimbabwei fővárosba, Hararéba érve még a sírás kerülgetett, később egyes értesülések szerint még régi barátja tanácsadójának is felcsapott.
Bár Mengisztu kijelentette, „még egy legyet sem lenne képes megölni”, az ellene felhozott vádak pedig ellenségei kitalációi, 2007-ben távollétében életfogytiglani börtönbüntetésre, majd egy évvel később halálra ítélték Etiópiában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap