Méhészből vált profi hegymászóvá a Mount Everest első meghódítója
2024. május 29. 09:05 Múlt-kor
„Nos, George, megfogtuk a gazfickót!” – így foglalta össze röviden Edmund Hillary hegymászó barátjának, George Lowe-nak a Mount Everest meghódításának történelmi tényét 1953. május 29-én, 11.30 perckor.
Az első expedíció tagjai
Korábban
A „gazfickót” egy brit mérnökről és geodétáról, Sir George Everestről nevezték el, aki India első feltérképezéséből is kivette a részét.
Névadókhoz méltóan a britek voltak az elsők, akik megpróbálkoztak a világ legmagasabb csúcsának a meghódításával. Bár az 1922-es expedíció sikertelenül végződött, George Finch-nek sikerült egészen 8320 méter magasra felmásznia.
A két évvel későbbi csúcstámadás már emberéleteket követelt: két legendás hegymászó, George Mallory és Andrew Irvine rejtélyes körülmények között, 8450 méteres magasságban eltűnt. Tulajdonképpen még ma is vita tárgya, hogy vajon feljutottak-e a világ tetejére vagy sem.
Mallory és a Mount Everest halálos „csúcstalálkozója” idején az új-zélandi Edmund Hillary még csak öt éves volt. Hillary vonzalma a hegymászáshoz 16 éves korában kezdődött egy, a Mount Ruapehu vulkánhoz indított kirándulásnak köszönhetően.
A csúcs meghódítói (kép forrása: Wikipédia/ Dirk Pons/ CC BY-SA 3.0)
Miközben méhészként kereste a kenyerét, az ambiciózus fiatalemberből lassan profi hegymászó lett, aki élete nagy lehetőséget 1953-ban kapta meg, amikor beválogatták az 1953-as brit Mount Everest expedíció tagjai közé.
Az 1953-as expedíció már a kilencedik próbálkozás volt a sorban, amelynek célja a világ legmagasabb pontjának meghódítása volt. Az oxigénpalackokkal felszerelt csapat április és május folyamán fokozatosan, táborról-táborra haladt a csúcs felé.
Az első csúcstámadás Tom Bourdillon és Charles Evans nevéhez fűződik, akik május 26-án indították el akciójukat. A hegymászók 100 méterre voltak a csúcstól, de légzőkészülékük, amely az éltető oxigént pumpálta szervezetükbe, csődöt mondott, így a kimerült alpinistáknak vissza kellett fordulniuk.
A „második hullámban” Tendzing Norgaj nepáli serpa és Edmund Hillary – aki két órával a nagy menetelés előtt még a csonttá fagyott bakancsát melegítette – sikerrel járt, és május 29-én, 11 óra 30 perckor felért a világ tetejére, a 8848 méter magas csúcsra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.