Megtörte hallgatását az egyik utolsó élő auschwitzi lágerőr
2016. május 2. 12:14 MTI
Hosszú hallgatás után pénteken részletes nyilatkozatot tett Németországban zajló büntetőperében az auschwitz-birkenaui náci haláltábor egyik utolsó élő őre. Reinhold Hanning ellen az 1943 januárja és 1944 júniusa között végzett tevékenységével kapcsolatban emelt vádat.
Korábban
A német sajtóban Reinhold Hanning néven azonosított 94 éves nyugdíjas a detmoldi tartományi bíróságon tett nyilatkozatában kifejtette, hogy a náci párt önkéntesekből álló fegyveres szervezete, az SS tagjaként a haláltáborban irodai munkát végzett és őrszolgálatot teljesített, és azért Auschwitz-Birkenauba, mert egészségi állapota nem engedte meg a frontszolgálatot. Állítása szerint a foglyok elpusztításában nem vett részt, és igyekezett minél távolabb maradni Birkenautól, a megsemmisítő tábortól. Nem teljesített szolgálatot az úgynevezett rámpán sem, a tábor pályaudvarának peronján, ahol az SS emberei eldöntötték, hogy a marhavagonokban a lágerbe hurcolt foglyok közül ki kerül rögtön gázkamrába és ki végez kényszermunkát.
Reinhold Hanning az ügyvédje által felolvasott húszoldalas nyilatkozat szerint nem tudta előre, hogy mivel foglalkoznak a létesítményben, ahová vezényelték. Azonban hamar megtudta, amikor szolgálatba állt, és mindenki más is tudta, aki Auschwitz-Birkenauban volt, hogy embereket agyonlőnek vagy elgázosítanak, majd elégetnek, mert lehetett látni, ahogy holttesteket szállítanak és lehetett érezni az égő holttestek szagát. Beszélni viszont nem lehetett senkivel a tapasztalatokról, mert a táborban dolgozók között bizalmatlanság uralkodott.
A legkevesebb 170 ezer ember meggyilkolásában bűnrészesnek tartott vádlott nyilatkozatában kiemelte, hogy a táboron kívül sem beszélt senkivel a Auschwitz-Birkenauról, mert szégyellte magát, amiért a gyilkos gépezet része volt és nem tett semmit ellene. Így eddig a családja sem tudta, hogy a haláltáborban szolgált. Hozzátette: rémálomként élte meg a lágerben eltöltött időt és igyekezett elnyomni emlékét. A vádlott a nyilatkozat felolvasása után személyesen is megszólalt, elmondta, mélyen sajnálja, hogy tagja volt az ártatlan emberek haláláért, családok tönkretételéért, az áldozatok és a hozzátartozók szenvedéséért felelős szervezetnek, és bocsánatot kér.
Reinhold Hanning ellen az 1943 januárja és 1944 júniusa között végzett tevékenységével kapcsolatban emelt vádat a detmoldi tartományi bíróságon a nemzetiszocialista diktatúra idején elkövetett bűncselekmények feltárásával megbízott speciális ügyészség (ZSt) észak-rajna-vesztfáliai kirendeltsége. A vádiratot az úgynevezett magyar akcióban (Ungarn-Aktion) keletkezett iratok elemzése alapján állították össze. Az 1944. május-júliusi műveletben csaknem 140 vasúti szerelvénnyel 437 ezer magyarországi zsidót hurcoltak Auschwitz-Birkenauba. A vádlott az ügyészség szerint nemcsak azzal volt tisztában, hogy a táborban az emberölés milyen formáit alkalmazták, hanem azzal is, hogy a lágerbe deportált embereket csak azért tudták megölni, mert vigyáztak rájuk az őrök, akik közé ő maga is tartozott.
Legutóbb tavaly ítéltek el Németországban egy egykori auschwitzi lágerőrt. A 94 éves Oskar Gröningre négy év szabadságvesztés büntetést szabtak ki, amiért közreműködött a "magyar akció" (Ungarn-Aktion) során gázkamrába terelt emberek, legkevesebb 300 ezer fő meggyilkolásában. A Reinhold Hanning ellen emelt vád sokkal szélesebb körű, az ügyészség álláspontja szerint a férfi a tábort működtető gépezetben betöltött funkciója révén bűnrészes a gyilkosságok valamennyi típusában, így gázkamra révén elkövetett emberölésekben és tömeges kivégzésekben, amelyeket a láger úgynevezett fekete falánál hajtottak végre, valamint - az ügyészség szóhasználata szerint - emberek "életkörülmények általi elpusztításában", mindenekelőtt módszeres halálra dolgoztatásában és éheztetésében.
Az 1958-ban alapított ZSt korábban is foglalkozott lágerőrökkel, de vádemelést évtizedekig nem kezdeményezett, mert úgy látta, hogy nincs esély elmarasztaló ítélet kiharcolására. A fordulatot John Demjanjuk, a sobibóri koncentrációs tábor őrének ügye hozta meg. Egy müncheni bíróság 2011-ben öt év börtönre ítélte az időközben elhunyt lágerőrt, bűnrészesnek találva őt 27 ezer zsidó foglyának meggyilkolásában. Bár a vádlott aktív közreműködése a gyilkosságokban nem nyert bizonyítást, a bíróság megállapította, hogy felvigyázói munkaköréből szükségszerűen következik, hogy köze volt foglyok halálához. Az ítélet szemléletváltáshoz vezetett a német igazságszolgáltatásban. A ZSt időközben valamennyi ismert élő auschwitzi őr ügyében vizsgálatot kezdett. Oskar Gröning és Reinhold Hanning pere után még további három ember ügye kerülhet bíróság elé.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.