Megtört a korona terhe alatt, kifosztott országot hagyott örökségül IV. László
2022. július 10. 11:50 Németh Máté
Korábban
Kun szeretők és a szomorú vég
A magyar uralkodó az 1280-as évektől egyre gyakrabban időzött a nomád kunok társaságában, akik a hód-tavi csata után kénytelenek voltak behódolni neki. Viseletük és szokásaik átvétele mellett szívesen múlatta az időt kun ágyasai körében, akik közül ismert Édua, Mandula és Köpcsecs nevű szeretője.
Nem elhanyagolható tény, hogy Lászlónak Anjou Izabella révén törvényes felesége volt, fiúgyermekük azonban nem születt, így a dinasztia fennmaradásáért aggódók rosszallva nézték a király kicsapongásait.
A király nemcsak hogy tartózkodott feleségétől – egy ízben a bárók nemes egyszerűséggel összezárták hitvesével a trónörökös biztosítása érdekében, mindhiába –, de meg is alázta Izabellát, amikor bezáratta őt a Nyulak szigetén található apácakolostorba, a királynéi javakat pedig Éduának adta.
IV. László kun viseletben (Képes krónika)
Elérkezett az a pillanat, amikor az uralkodóra királyságának fő ellenlábasaként tekintettek. Lodomér esztergomi érsek kiközösítette az egyházból, Rómában már a keresztes hadjárat meghirdetésén gondolkodtak, László pedig rövid ideig ismét bárói „felügyelet” alá került.
A király természetesen fogadkozott, de Lodomér érsek szavaival élve „csalárd szemeiből, mit csak nehezen tud észrevenni a keresztényi egyenesség, csodás mesterséggel bőséges könnyeket ontott,…”, ígérgetett, hogy kíséretét elbocsátja, a pogány szokásokat elveti és visszatér „a katolikus viselkedés becsületes formájára”. László azonban rövid időn belül megszegte fogadalmait.
Gondolkodásáról sokat elárul az 1289-ben Habsburg Albert osztrák és stájer herceg, valamint a Kőszegiek között kitört háborúban tanúsított viselkedése. A király nem lépett fel az országba betörő és várakat elfoglaló Habsburg herceg ellen, mintegy bosszút állva a számára sok kényelmetlenséget okozó Kőszegi családon. Ekkor már Lodomér érsek sem vetette el azt a gondolatot, hogy ideje lenne uralkodót cserélni az országban, s erre velencei András herceg lenne a legalkalmasabb jelölt.
A terv kivitelezésére nem volt szükség, ugyanis 1290. július 10-én Körösszegen álmában halálos merénylet vetett véget László dicstelen uralkodásának. Halálának körülményeiről keveset tudunk, gyilkosai minden bizonnyal kunok voltak (Árboc, Törtel, Kemence), akikkel később utolsó nádora, Mizse, annak testvére, valamint Édua bátyja, Miklós számoltak le.
Nem kizárt, hogy a merénylőket felbérelték – utólag sokan a körösszegi vár urára, Borsa Kopaszra gyanakodtak –, de az is lehetséges, hogy a kunok tartottak attól, hogy László a viselkedésével egy ellenük indított keresztes hadjáratot provokál.
A jobb sorsra érdemes, tragikus életű IV. Kun Lászlót mindössze 28 évesen érte a halál. Noha merényletének háttere még ma sem tisztázott, az ország lakossága annak ellenére fogadta megkönnyebbüléssel halálának hírét, hogy a trón betöltésének problémája újabb nehézségeket jelentett a Magyar Királyság számára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Nemcsak prédikált, a pestisben szenvedőket is gyógyította Sziénai Szent Katalin
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap