Megtakarításain vásárolt T-34-essel indult bosszúhadjáratra a szovjet özvegyasszony

2019. március 15. 12:53 Múlt-kor

A második világháborúban szinte mindenki elvesztett valakit szerettei közül. Marija Oktyabrszkaja 1943-ban értesült róla, hogy férje elesett a németek ellen vívott harc során, amiért azonnal bosszút esküdött. Vagyonát egy tank építésére ajánlotta fel és személyesen Sztálinhoz fordult, hogy engedje őt a frontra harcolni a tank vezetőjeként.

Korábban

Marija Oktyabrszkaja 1905 augusztusában született a Krím-félszigeten egy szegény ukrán család tíz gyermekének egyikeként. A fiatal lány előbb egy konzervgyárban, majd egy telefonközpontban kereste a kenyerét, majd 1925-ben feleségül ment egy katonatiszthez.

Férje révén benne is felébredt az érdeklődés a katonai ügyek iránt. Csatlakozott a Katonai Feleségek Tanácsához és maga is jelentkezett a Vörös Hadsereghez mint katonai ápoló. Kiképzése során megismerkedett a fegyverhasználattal és megtanult vezetni is, ami a korban meglehetősen ritka jártasságnak számított a nők körében.

Amikor 1941 nyarán a Harmadik Birodalom átfogó offenzívát indított a Szovjetunió ellen, Oktyabrszkaját a szibériai Tomszk városába telepítették át, míg férjét a frontra vezényelték. Nem sokkal a háború kirobbanását követően, még 1941 augusztusában, Kijev mellett el is esett a németekkel vívott harcban. A férje haláláról szóló hírek azonban csak nagyon lassan, 1943 elején értek el a Tomszkban várakozó Oktyabrszkajához, aki ekkor azonnal bosszút esküdött. Személyes levélben fordult Sztálinhoz, amelyben egy meglehetősen szokatlan kérést fogalmazott meg:

„A férjem elesett, miközben az anyaföldet védelmezte. Bosszút akarok állni a fasiszta barbárokon a haláláért és a halálra kínzott szovjet emberekért. Ezért az összes megtakarításomat – 50 ezer rubelt – letétbe helyeztem az állami banknál azért, hogy abból egy tank épülhessen. Tisztelettel kérem, hogy ezt a tankot nevezzék a ‘Harcoló barátnőnek’ és küldjenek engem a frontra, mint ennek a tanknak a vezetőjét.”

[galeria_kep_16040]

Sztálin és a szovjet hadvezetés azonnal felismerte a bosszúszomjas özvegyben rejlő propagandalehetőséget és azt, hogy Oktyabrszkaja frontra küldése milyen pozitív hatással lehet majd a szovjet katonákra. A teljes siker érdekében Oktyabrszkaját azonnal kiképzésre vezényelték, amelynek során öt hónapot töltött a T-34-es tankok irányításának tanulmányozásával. Ilyen hosszú kiképzési idő egyébként példátlan volt a Nagy Honvédő Háború – ahogy az oroszok a második világháborút nevezik – idején, minthogy minden harcrafogható tankot és katonát, amint lehetett, azonnal a frontra vezényelték.

Amikor Oktyabrszkaja 1943 szeptemberében megérkezett a frontra és csatlakozott a 26. páncélos hadosztályhoz, a melette szolgáló férfiak először valószínűleg úgy vélték, hogy egyszerű propagandafogással van dolguk. Bár az eredeti cél kétségtelenül ez volt, Oktyabrszkaja gyorsan bizonyította rátermettségét. A második szmolenszki csata során rendkívüli manőverezési képességekről tett tanúbizonyságot és részt vett több géppuskafészek és tüzérségi állás felszámolásában.

A csata során a Harcoló barátnő súlyos károkat szenvedett és sürgős javításra szorult az ellenség heves támadásai közepette. Oktyabrszkaja ekkor kimászott a tankból és amíg társai fedező tüzet biztosítottak, gyorsan elvégezte a szükséges javításokat. Kiváló helytállásáért a csata után őrmesterré léptették elő.

A Szmolenszknél bemutatott hajmeresztő tankjavító „mutatványát” még két alkalommal megismételte a következő hónapok harcaiban. Először Novoje Szelo környékén kellett csata közben helyrehoznia a mozgásképtelenné vált tankot, majd egy Svedj nevű település mellett vívott összecsapás alkalmával került sor ugyanerre. Utóbbi esetben azonban már elpártolt Oktyabrszkaja mellől a szerencse. Miközben mászott vissza a tankba, egy közelben felrobbanó lövedék repeszei fejbe találták őt, amitől elvesztette eszméletét.

Oktyabrszkaját azonnal egy Kijev melletti katonai kórházba szállították, ahol azonban már nem tudtak segíteni rajta. Két hónapig feküdt kómában, míg végül 1944 március 15-én elhunyt. Halálát követően posztumusz megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést, példája pedig nők ezreit inspirálta arra, hogy csatlakozzanak a háborús erőfeszítésekhez.