Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból

2024. október 6. 15:05 Csernus Szilveszter

Korábban

Damjanich féltette híres szakállát

Nyolcadikként került sor a leghíresebb aradi vértanúra, Damjanich Jánosra. A tábornok büszkén leszállt a kocsiról és így szólt: „Azt gondoltam már, hogy én leszek az utolsó, pedig a csatában mindig én voltam az első”.

Visszautasította a járásban segítséget nyújtókat: hagyjanak csak, a halálba nem kell sietni („Lassen Sie nur, zum Sterben muss man nicht eilen”). A nagytermetű Damjanich számára szintén nem volt elég magas a bitófa. A procedúra előtt még odaszólt németül az általa rendelt hóhérhoz, hogy vigyázzon a szakállára.

Ezután odaadta sálát az egyik papnak, lelkére kötve, hogy azt adja át feleségének. A pribékek kivették alóla a zsámolyt és lábait behajlítva próbálták az akasztást bevégezni. „Tichy őrnagy kigyönyörködhette magát kínjaiban: a hatalmas lélek nehezen hagyta el a hatalmas testet” – írta az egyik szemtanú.

Utoljára került a sor Vécsey Károly grófra. Nem a véletlen alakította így, ugyanis édesapja, Vécsey Ágoston császári tábornok intéztette Bécsben, hogy a „lázadókhoz” pártolt kérlelhetetlen fiának végig kelljen néznie társai halálát. Mikor már a bitón volt, hatalmas robajra lettek figyelmesek a jelenlévők. A túlparton leszakadt ugyanis egy malachízlaló telep épülete, melynek fedelét ellepte az Aradról kicsődült kíváncsi tömeg. A szolnoki csata hősében talán még felvillant valami kósza reménysugár, de a 13. aradi vértanúval is végzett a hóhér.

A történet, miszerint Vécsey Damjanichnak testéről lelógó kezét csókolta volna meg búcsúzásul, ám a legenda a történettudomány mai állása szerint nem igaz, a visszaemlékezések közül csak egy kétes eredetű forrás támasztja alá ezt a feltevést. Az egyik tanú szerint éppen Damjanich búcsúzott el tőle, mikor a bitóhoz bicegett.

Az 1849 januárjában letartóztatott Batthyány Lajos gróf kivégzéséhez nehezen találtak jogi alapot az osztrákok. Augusztus 30-án ítélte el a hadbíróság felségjogokba való beavatkozásért, valamint az 1848. október 6-i bécsi forradalom előidézésében játszott szerepéért.

Szeptemberben szállították a pesti Újépületbe (hivatalosan: Neugebäude), ahol Haynau október 3-án, a kegyelmi kérvény elutasítása után rendelte el kötél általi kivégzését. A grófnak ez mindennél megalázóbbnak bizonyult, ezért egy felesége által becsempészett tőrrel öngyilkosságot kísérelt meg. Először oldalba döfte magát, de a gyenge eszköz eltört a bordáján; ekkor vágta fel nyaki ereit. Hősiességére vall, hogy mindezt a takarója alatt tette, mert cellájában is őrség állt.

Reggel az osztrákok mindezt észrevették és sebét ellátták. Ekkor Batthyány letépte magáról a kötést, erre megkötözték és úgy látták el. Az akasztást így nem lehetett rajta végrehajtani: az osztrákok féltek ugyanis, hogy a bitóra tátongó gróf sebe heves vérzésnek indult volna a kötéltől, ami „megindította volna a közönséget”, és torkon megsebzett férfit egyébként sem volt szokás felakasztani.

A Hanyau távollétében megbízott végrehajtó, Kempen altábornagy súlyos dilemma elé került. Ugyanis nem várhattak a seb begyógyulásával, október 6-án mindenképp végre kellett hajtani az ítéletet. Nem véletlen tették időzítették ekkorra a kivégzéseket, mert egy éve azon a napon tört ki Bécsben a forradalom és Latour hadügyminisztert ekkor húzta lámpavasra a bécsi nép. Így Kempen az ítéletet megmásítva elrendelte, hogy lőpor és golyó által végezzék ki Batthyányt.

Végül az élénkítőszerekkel talpra állított grófot este 6-kor vezették a vesztőhelyre. Pest katonasága is készenlétben állt. A gróf megkönnyebbült, amikor nem látott akasztófát. „Éljen a haza!” – kiáltotta Batthyány és maga vezényelt sortüzet kivégzőosztagának. Így végezte az első felelős magyar miniszterelnök. Kivégzése helyén áll ma is a Batthyány-örökmécses. Szintén 6-án végezték ki Pesten Fekete Imre gerillaszázadost, így 1849. október 6. vértanúinak száma tizenötre emelkedett.

előző oldal 3 / 3