Még a csontvelőt is kiszívták elhunyt bajtársaikból az éhező felfedezők

John Franklin angol sarkkutató 128 fős kísérettel 1845 májusában indult el az Atlanti-óceánt a Csendes-óceánnal összekötő északnyugati átjáró felkutatását célul kitűző expedícióra a HMS Erebus és a HMS Terror nevű hajókkal. A strapabíró óceánjárókat még az indulás előtt vasúti gőzmozdonyokból átalakított gőzgépekkel szerelték fel, oldalukat a jég ellen pedig vaslemezekkel erősítették meg. Az élelmiszerrakományuk tekintélyes volt, a fedélzeten akár 5-7 évig is elélhettek volna belőle.

„Sarkkutatónak lenni a 19. századi brit haditengerészet kötelékében egy meglepően biztonságos szakmának számított. A halálozási arány mindössze egy százalék volt” - magyarázta Simon Mays, a legújabb tanulmány szerzője. Az 1845-ös év pedig pozitív előjeleket hordozott, ugyanis meglepően kevés volt az eljegesedett felületek aránya a tengereken. A Grönland melletti Baffin-öbölben azonban általában télire befagy a tenger, amire számítottak is a felfedezők, így nem lepődtek meg, amikor a Vilmos király-sziget mellett a két hajót fogságába kerítette a jég. Szerencsétlenségükre a következő három év igen kemény volt, és a hajók nem tudtak kiszabadulni, ám valójában erre is számítani lehetett.

Egy hajdani kutatás során talált, igen szűkszavú üzenet szerint John Franklin és a legénység 23 tagja 1847. június 11-én meghalt. Az írásból nem derült ki, mi okozta a halálukat, ám az igen, hogy 1848. április 25-én a 105 túlélő különös módon elhagyta az élelmiszerrel megrakott hajókat, és elindul gyalogosan az 1600 kilométerre lévő, Hudson-öbölbeli kereskedelmi állomás felé a halban gazdag Back-folyót követve. A terv igencsak vakmerő volt, ugyanis a kemény telek idején a térségbe csak néhány sarkvidéki madár merészkedett, a halászati lehetőségek pedig igen szerények voltak, hiszen a jégtakaró vastagsága elérhette a több tíz centimétert is. Ebben az időben még az inuitok is távol maradtak ettől a területtől, ahol alig akadt élelem.

A legénység közül senki sem érte el a kereskedelmi lerakatot, és évekig nem tudták, mi történhetett velük. 1854-ben aztán egy kanadai térképkészítő hallott egy szóbeszédet az inuitoktól, akik kannibalizmusról suttogtak. A következő 150 évben a térségbe merészkedő kutatók egyre több emberi, valamint a hajóról származó maradványt találtak, s néhány csonton vágások nyomai is felfedezhetőek voltak, ami tipikusan annak a jele, hogy valaki eltávolította a csontokról a húst.

A legújabb, Journal of Osteoarchaeology című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban Mays és kollégája, Owen Beattie, a kanadai Alberta Egyetem munkatársai 35 csontot vizsgáltak meg, amelyek két helyről, Booth Pointról, illetve az Erebus-öbölből származtak. A csontokon törések voltak felfedezhetők, valamint annak a nyomai, hogy az éhező legénység tagjai elkeseredésükben a kannibalizmus utolsó lépcsőfokáig is elmerészkedtek, hogy egy kis tápanyaghoz jussanak: elhunyt társaik csontjait megfőzve és szétrepesztve a csontvelőt is kinyerték belőle.

A tanulmány azonban nem oldotta meg az expedíció összes rejtélyét. Nem tudjuk például, hogy miért halt meg a legénység számos tagja még a hajón, miközben évekre elegendő élelmiszer állt a rendelkezésükre. Valamint az sem világos, hogy miért döntöttek a hajók elhagyása mellett, bár e két kérdés minden bizonnyal közös gyökerű. Az egyik lehetséges magyarázat, hogy a legénység tagjai súlyos C-vitaminhiányban szenvedtek, ami skorbutot eredményezett. Ám az is elképzelhető, hogy ólommérgezés miatt hunyhattak el mintegy két tucatnyian, a legénység többi tagjainak pedig gyakorlatilag elment az esze. Mások szerint az élelmiszertartalékukat jelentő konzervek rosszul voltak leforrasztva, a legénység bakteriális fertőzéseket szedett össze.

Így néz ki most a HMS Erebus

Amikor évek múltán sem érkezett semmi hír az expedícióról, 1848-ban a történelem egyik legnagyobb akcióját indították felkutatásukra: egészen 1859-ig tartott a keresés. Brit és amerikai részről is további tucatnyi sikertelenül, olykor tragédiával végződő kutatóexpedíció indult az Erebus és a Terror felkutatására, amelyek évek múltán a tenger mélyére süllyedtek.

Tavaly szeptemberben a Viktória-tengerszorosban, a Vilmos király-sziget közelében, Torontótól kétezer kilométerre északra, 11 méterrel a tengerszint alatt rábukkantak egy jó állapotban lévő hajóra, amelyről hamar kiderült, hogy a HMS Erebus volt, amelyen maga a sarkkutató is utazott.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

ősz
Múlt-kor magazin 2010

• Az aradi vértanúk özvegyei
• Jan van Eyck és a Rózsa-regény
• A végzetes vonzerejű asszony
• Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
• Hová lettek a bűnösök?
• Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
• A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
• Az eredeti Széchenyi az igazi
• Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig