Máig nem csitulnak a kedélyek Napóleon halálát illetően
2023. május 5. 18:05 Múlt-kor
Korábban
Az „arzén-vita”
A svéd orvos, Sten Forshufvud bizonyította Napóleon naplóbejegyzései alapján, hogy a halálos beteg az arzénmérgezés 31 lehetséges tünete közül 28-at produkált, ezért egy skót egyetemet kért fel, hogy végezzenek el egy arzénmérgezés nyomait kereső vizsgálatot.
A neutronaktivációs analízist Napóleontól vett szőrszálmintákon végezték el, és a kutatás igazolta a svéd tudós feltevését: egyértelműen kimutatható volt az arzén jelenléte.
További szakavatottak – és sok lelkes amatőr – kezdték keresni a Longwood-háztartás arzén tárolásra és felhasználásra utaló nyomait. A naplófeljegyzésekben leírt tünetek és a mintákból kinyert arzénfelszívódásra vonatkozó adatok összecsengtek: valószínűleg csak bizonyos időközönként kapott mérget a fogságban tartott Napóleon.
A britek mellett egy újabb lehetséges gyanúsítottként merült fel a császár korábbi hűséges társának, Charles Tristannak, Montholon márkijának a neve. Feleségét Napóleon elcsábította, továbbá mindenáron szabadulni akart a szigetről, ráadásul Napóleon végakaratának egyik kedvezményezettjeként akár anyagi haszonra is számíthatott.
Szent Ilona szigetéről már nem volt visszaút
A restaurált Bourbon-dinasztiának legalább olyan erős érdeke fűződött Napóleon halálához, mint a briteknek. A teória szerint a Bourbonok azzal zsarolták a márkit, hogy nyilvánosságra hozzák sikkasztási ügyeit, ha nem segíti őket közvetetten a veszély elhárításában, azaz Bonaparte likvidálásában.
Nem mindenkit győzött meg a tudatos mérgezés elmélete: önmagában az arzén jelenléte nem bizonyítja a gyilkosságot. Az 1980-as évektől elterjedt az a nézet is, hogy a korabeli háztartásban elegendő mennyiségű méreganyag került a dicstelen halálú uralkodó szervezetébe.
Egy 19. századi háztartás nem nélkülözte az arzént: a kozmetikumok, a pecsétviasz, rovarirtó szerek, főzőedények és patkányméreg egyaránt tartalmazták a gyilkos szert. Amikor a Newcastle-i Egyetem kémikusa egy longwoodi tapétadarab hulladékával kísérletezett, felfedezte, hogy a penész által gerjesztett mérgező gázok is vezethettek Napóleon halálához.
Napóleon gyermekétől és első feleségétől, valamint jelenkori emberektől vett hajminták alapján a 19. század első felében élt emberek szervezete százszoros mennyiségű arzént tartalmazott a ma élő emberekhez képest.
Ezzel a „gyilkossághívőknek” nem maradt semmilyen bizonyítékuk, mert a Napóleon testében kimutatható arzén forrására – hiába tudományos kutatások tömkelege – nincsen minden kétséget kizáró magyarázat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn
- A maffia információi segítették a szövetségeseket a szicíliai partraszállásnál
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.