Kasszasiker firenzei mintára: az értékálló aranyforint

2021. november 24. 09:52 Múlt-kor

A középkori Európa felvirágzását hagyományosan a 11–14. század közé szoktuk helyezni. A népvándorlás elcsendesedésével és a Karoling-reneszánsz nyugati kiteljesedésével ekkor mentek végbe azok a jelentős változások, amelyek miatt a szóban forgó korszakot az „érett”, illetve „virágzó” jelzőkkel szokás illetni.

Korábban

Jelentős aranybevétel III. Béla költségvetésében

A gazdasági életben végbe menő változásokat alapvetően a népesség látványos megnövekedése indukálta: néhány száz év alatt Európa lakossága 46 millió főről 73 millióra emelkedett. A robbanásszerű növekedés számos változással volt kölcsönhatásban: látványos fejlődésen ment keresztül a mezőgazdaság, a városiasodás és a kézműipar. Mindez természetesen komoly hatást gyakorolt a távolsági kereskedelemre is, hiszen Európa ismét a mesésen gazdag Kelet érdeklődésének homlokterébe került: volt pénze, árukínálata és nem utolsó sorban megfelelő éhsége a keleti luxuscikkek irányába.

A kereskedelem fellendülésének egyik kézzel fogható eredménye volt az európai pénzforgalom megélénkülése. Bár a pénzverés elvileg minden európai országban regáléjognak számított (vagyis kizárólagos uralkodói jogkörnek), nyugaton a késő középkorra már számos egyházi és világi főúr, valamint város szerezte meg az érmeverés feletti jogot.

Magyarországon ez a szétaprózódás nem következett be, a pénzérméket mindvégig a királyi kincstár, a kamara verte, ráadásul a pénzverés kisajátításával együtt járt a különböző nemesfém-lelőhelyek monopolizálása is. A középkori magyar nemesfémbányászat igen kedvező adottságokkal rendelkezett, hiszen a mai Csehország, Kelet-Németország és Ausztria bányái mellett a Kárpátok hegyvonulatai alatt húzódtak Európa legjelentősebb ércbányai. Az árpád-kori nemesfémbányászat és pénzforgalom jelentőségét jól mutatja az az összeírás, amelyet III. Béla királyunk készíttetett a királyi kincstár bevételeiről.

Az összeírásból jól látszik, hogy a magyar uralkodó legjelentősebb bevétele a pénzváltásból származott. De mit jelentett ez a gyakorlatban? A Magyarországon kibányászott fémet a magyar kamara pénzverő helyszínein verték érmévé. A fáradságos és különleges szakértelmet igénylő munkafolyamat az állam számára nem volt kifizetendő, hiszen az érméknek, legalább is elvileg, teljes értékűnek kellett maradniuk – vagyis valódi értéküknek meg kellett egyeznie névértékükkel.

Emiatt a szándékos, felülről irányított és illegális pénzrontási szokások mellett az állam egy sajátos adózási módszernek köszönhetően tett szert többletbevételre: a kamara által évenként kibocsátott új érmék forgalomba helyezésekor jelentős illeték megfizetését követően kötelező volt a régi pénzt beváltani. Ezt az árkülönbözetet nevezték kamara hasznának (lucrum camarae) és ettől vált a pénzverés rentábilissé.

A magyarországi bányászat fellendülése az Anjou-dinasztia uralkodásához köthető, bár a korábbi évszázadokban is meghatározó jelentőségű volt. A Kárpát-medencébe érkező magyarság a bányászattal vélhetően már az uráli őshazában megismerkedett, letelepedésekor pedig a területén talált bányákat rögtön használni kezdte – legalább is erről tanúskodnak a honfoglalás kori leletek gazdag arany és ezüst dísztárgyai. Árpád-házi királyaink felismerve a nemesércbányászat jelentőségét, a központi hatalom megerősödésével párhuzamosan terjesztették ki jogaikat a bányaművelésre is.

Az egyre nagyobb számban nyugatról – elsősorban délnémet területekről – érkező szakképzet bányászokat különböző engedményekkel és privilégiumokkal csalogatták a még sok esetben lakatlan magyar hegységekbe. Szükség is volt a kiváltságokra, hiszen a bányászat a kezdetektől fogva az egyik legveszélyesebb foglalkozásnak számított, és az eredményes termelés nagyban függött a bányászok szakértelmétől, ügyességétől és lelkiismeretességétől.

Tudtad, hogy a bankok már a civilizáció hajnalán kinyitottak? Vajon hogyan működött az ókorban a hitelezés? Miként dőzsölt a századfordulón egy magyar bankár? Hogyan zajlott a kölcsönfelvétel évszázadokkal ezelőtt? Az OTPédia oldala könnyed stílusban, szórakoztató módon mutatja be modern életünk egyik legfontosabb szegmensét, a bankjegyek és a pénzintézetek világát. A-tól Pénzig.

Az európai kereskedelem és ipar fellendülésével párhuzamosan a 14. századtól kezdve egyre nagyobb igény mutatkozott a magyarországi nemesérc fokozott kitermelésére. A Magyar Királyság az európai kereskedelem vérkeringésébe alapvetően agrárjellegű termékekkel kapcsolódott be: borral, állati bőrrel, de mindenekelőtt a rendkívül jó adottságokkal rendelkező szarvasmarhával. Ám az agrárkivitel mennyisége nem volt képes ellensúlyozni a magyar gazdasági elit luxuscikkek iránti egyre növekvő igényét, amit így végsősoron nemesfémmel, arannyal és ezüsttel elégített ki. Látszólag persze volt is miből: egyes becslések szerint a középkori Magyarország adta az akkori világ aranytermelésének egyharmadát, de ezüsttermelése is tetemes hányadot tett ki a világpiaci részesedésből.

következő oldal 1 / 2