Magyar civilek tízezreit hurcolta kényszermunkára a „felszabadító” Vörös Hadsereg

A bunkerekben sem voltak biztonságban

Több, Pest szélén lévő településről nem a munkaképes férfilakosságot, hanem „csak” a német nemzetiségű, illetve német nevű személyeket hurcolták el, és ennek a kampánynak a büntetőjellegét kiemelte, hogy közöttük már jócskán akadtak nők is.

Mivel az elhurcolás megtorló jellege nyilvánvaló volt, a szovjetek rendszerint nem is titkolták az összegyűjtött foglyok előtt, hogy ha nem is feltétlenül szovjetunióbeli, de mindenképpen hosszabb távollétre kell felkészülniük, ezért magukkal vihettek három váltás fehérneműt, két öltöny ruhát, két pár cipőt, ágyneműt, evőeszközt és élelmet.

Budapest utcái – bár nem szó szerint – aknamezővé változtak

Pest keleti peremén a „németek” összegyűjtése 1945. január 6-án, Rákoskeresztúron kezdődött meg, innen néhány tucat, de három nappal később Soroksárról már mintegy 700 férfit és nőt vittek el. A január első felében kibontakozó elhurcolási hullám érintette Pestszenterzsébetet, Sashalmot, Rákospalotát, Rákoscsabát, Csepelt és Újpestet is.

A pesti polgárok körében általános volt a meggyőződés, hogy ha a fegyverek elhallgatnak, és a szovjetek már biztonságban érzik magukat az elfoglalt városrészekben, akkor a fogolygyűjtéseknek is vége szakad, és el lehet hagyni a pincéket.

A szovjet parancsnokságok is a hétköznapi élet megkezdésére, a munka felvételére biztatták a lakosságot, több korabeli beszámoló utal egy 1945. január 22-én már plakátokon is terjesztett szovjet felhívásra, amely a polgárokat a munka felvételére utasította.

A pincékből előbújó pesti polgárok azonban gyorsan megtapasztalták, hogy sem a bunkerben, sem az utcán nincsenek biztonságban. Ahogy egyre több ember hagyta el az óvóhelyeket, úgy vált lassan és fokozatosan az utca az elhurcolás legfőbb színterévé.

A pesti polgárok úgy vélték, hogy ha a fegyverek elhallgatnak, akkor a fogolygyűjtéseknek is vége szakad, és el lehet hagyni a pincéket. Tévedtek.

A civileket összegyűjtő szovjet járőrök nemcsak főútvonalak mentén, hanem a forgalmasabb tereken is gyakran lesben álltak, hogy az arra járóknak – korabeli szóhasználattal élve – csapdát állítsanak, így „csapda” volt többek között az Orczy, a Baross, a Berlini (ma: Nyugati), illetve az Endresz György (ma: Magyar Jakobinusok tere), a Széll Kálmán, a Széna, a Lenke (ma: Kosztolányi Dezső) téren, a Horthy Miklós (ma: Móricz Zsigmond) körtéren és a Gellért téren.

Sok civil került „hadifogságba” a pályaudvarokon vagy azok közelében, valamint hídfőknél, illetve magukon a cölöpökkel ideiglenesen megerősített, újra megnyitott hidakon. A fontosabb csomópontoknál végrehajtott fogolygyűjtések mellett március végén a lakásokból történő elhurcolás is új lendületet vett. Ez az új és egyben utolsó nagy hullám a XI. és a VIII. kerület, valamint az Újlipótváros egyes háztömbjeire terjedt ki.

1. Kerületenként változó intenzitás
2. A bunkerekben sem voltak biztonságban
3. Hazudós szovjet marsall
4. Aki beszél, visszamegy

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

ősz
Múlt-kor magazin 2014

• Mátyásdomb: Lonkai-kastély
• Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
• Zrínyi kirohanásai
• Az ujj nélküli apáca titka
• A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
• Kémelhárítók „rendszerváltása"
• Színészből lett politikusok
• A maffia Tízparancsolat-értelmezése
• A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma