Machiavellit is megihlette a kényúrnak született főpap, Cesare Borgia

2022. március 12. 15:50 MTI

515 éve, 1507. március 12-én halt meg Cesare Borgia, a rossz emlékű VI. Sándor pápa legidősebb fia, aki bíborosi rangjáról lemondva Itália középső részén szervezett magának egy rövid életű hercegséget, és szolgált inspirációként Machiavelli A fejedelem című művéhez.

Cesare Borgia – perdöntő bizonyítékok híján csak feltételezett – portréja (Altobello Melone alkotása)

Korábban

Az egyháztól a hadszíntérig

Cesare Borgia 1475 szeptemberében született Rómában, Rodrigo Borja (az elterjedt olaszos írásmóddal Borgia) spanyol bíboros egyik szeretőjének négy törvénytelen fia közül a legidősebbként.

Származása más korban és más szülő esetén akár hátrány is lehetett volna, azonban apja nyíltan folytatta szabados életét és soha nem titkolta gyermekeit. Cesare húga a világtörténelem egyik legismertebb, ha nem is legnépszerűbb nőalakja, a méregkeverőnek tartott Lucrezia Borgia volt.

Cesare törvényes származását már ötéves korában pápai bulla mondta ki, a fiú kilencéves korára tucatnyi egyházi stallummal büszkélkedhetett, tizenöt évesen pedig megtették Pamplona püspökének.

Apja egyházi pályára szánta, így Pisában tanult jogot és teológiát, s amikor Borgiát 1492-ben VI. Sándor néven pápává választották, egyik első dolga volt, hogy fiából bíborost kreáljon.

Hamarosan nyilvánvaló lett azonban, hogy Cesare nem főpapnak, hanem kényúrnak született. Rómában egyre erőszakosabb cselekedeteiről suttogtak, apja sugallatára irtóhadjáratba kezdett az elhatalmasodott főnemesi családok ellen.

Amikor Giovanni nevű öccse is gyilkosság áldozata lett, bár az igazság soha nem derült ki, őt tartották a tettesnek. Jellemző a Borgiák hírére, hogy a pletyka szerint a testvérek Lucrezia nővérük kegyein vesztek össze, valószínűbb azonban, hogy Cesare féltékeny volt a fényes katonai pálya előtt álló Giovannira.

Bernardino di Betto Pinturicchio alkotása az ifjúról – a kép valószínűleg Borgiát ábrázolja

Akárhogy is történt, testvérének eltűnése megnyitotta az utat világi karrierje előtt. 1498-ban – az egyház történetében elsőként – lemondott bíborosi rangjáról, apja pedig megpróbálta összeházasítani a nápolyi király lányával.

Az azonban nem kért a „pap és papi fattyú” rokonságából, így a pápa Franciaország felé kezdett tapogatózni. XII. Lajos házasságának megsemmisítése fejében szövetséget ígért VI. Sándornak, aki fiát küldte a bullával a francia udvarba.

Itt Cesare elnyerte a navarrai hercegnő kezét (a feljegyzések szerint a házasságot a nászéjszakán nyolcszor hálták el) és a Valentinois hercege címet – innen ered Valentino mellékneve. (Feleségét és lányát később már sosem látta, az asszony kolostorban halt meg. Született két törvénytelen gyermeke is, a lány kegyes életű apátnőként, fia gyilkosként fejezte be életét.)

Apja ezután pápai és francia csapatok élén Közép-Itáliába küldte, hogy az ottani, névleg a pápának alávetett, de független városokból hozzon létre saját hercegséget. Cesare tehetséges és rátermett hadvezérnek bizonyult, s 1500 elején diadalmenetben tért vissza.

A rómaiak nagy élvezetére aranyláncokban vezettette végig az utcákon az elfogott Caterina Sforza hercegnőt, és népszerűsége csak nőtt, amikor a Szent Péter téren nyilvános „előadás” során öt bikával végzett.

következő oldal 1 / 2