Kínától a Jeges-tengerig – az Osztrák-Magyar Monarchia öt különös vállalkozása

2017. március 2. 08:12

Korábban

Jégbe fagyva északon – Ferenc József-föld véletlen felfedezése

A dualizmus korszakának első éveiben került sor az osztrák-magyar északi-sarki expedícióra, amelynek elsődleges célja egy, a Távol-Keletre vezető északkeleti tengeri átjáró felfedezése volt, illetve esetlegesen az, hogy eljusson a sokak által keresett északi sarkhoz. A vállalkozás javarészt osztrák és magyar nemesek finanszírozásában valósult meg, két legnagyobb támogatója gróf Johann Wilczek, a bécsi Földrajzi Társaság elnöke és gróf Zichy Ödön voltak, de a Monarchia kormányai is támogatásukat adták hozzá.

A felfedezőket szállító Tegethoff gőzös 1872. június 13-án futott ki Bréma kikötőjéből. Az expedíció parancsnoka Karl Weyprecht kapitány, tudományos vezetője pedig Julius Payer főhadnagy voltak, akinek festményei az utazás számos momentumát megörökítették. A 24 fős legénység főként dalmát matrózokból, osztrák tisztekből és egy Kepes Gyula nevű magyar hajóorvosból állt. A Tegethoff a tervek szerint érkezett meg Novaja Zemljába, ahol találkozott fő mecénásával, Johann Wilczekkel, akitől élelmiszer-utánpótlást szereztek. Augusztus 21-én továbbindultak észak felé, hogy megkezdjék tényleges felfedezőútjukat.

Az expedíció azonban már az első nap váratlan fordulatot vett. A Tegethoff belefagyott az Északi-tengeren sodródó jégtáblák közé és a legénység ezt követően majdnem két évet töltött a tenger és a jég fogságában. Napjaikat főként különféle tudományos megfigyelésekkel és mérésekkel, felderítéssel és vadászattal töltötték, céljuk gyakran a puszta túlélés volt az átlag mínusz 50 fokos sarki télben. 372 nap tehetetlen sodródás után végül, 1873. augusztus 30-án szárazföldet pillantottak meg.

A korábban nem ismert szigetcsoportot uralkodójuk tiszteletére Ferenc József-földnek nevezték el és itt töltötték a következő hónapokat. Ezen időszak alatt feltérképezték új otthonukat, az egyes szigeteket és hegyfokokat pedig Wilczekről, Zichyről, illetve Bécsről és Budapestről nevezték el. Élelmük leginkább az elejtett jegesmedvék húsából származott, így sokan szenvedtek a vitaminhiány okozta skorbut miatt. Kepes Gyula naplója megőrizte az embertelen viszonyokkal dacoló társaság két, északon töltött karácsonyának emlékét is:

„Vidám dalokat énekelve és egymásnak bátorító szavakat kiáltozva, tizenöt lépésnyire a jég által fogva tartott »Tegetthoff«-tól, a matrózok éppen az utolsó jéggöröngyöt tették föl, ama jégpalotára, melyet kizárólag e nagy ünnep tiszteletére építettek. ... az ajtókon titkolózó alakok járkálnak ki s be, bundáik alatt kis csomagokat rejtegetve s hol a hajóhoz menve, hol meg visszatérve, hogy aztán épen úgy titkolózva, mint előbb, ismét tovaillanjanak ... A terem közepén hosszú, tiszta fehér abrosszal terített asztal állt, melynek közepén karácsonyfa emelkedett. Igaz, hogy mindaz hiányzott róla, mi jogot adhatott volna neki arra, hogy fának nevezzék: az ünneppel oly bensőleg összefűződött, reményt hirdető fenyőfa tűleveleinek még csak nyoma sem volt látható rajta, de az ügyes díszítők az élő fává alakított fadarabokat oly gazdagon be tudták kék, vörös, fehér és zöld papírral borítani, hogy egy kevés képzelő tehetséggel akár fenyőfát is gyaníthatott az ember a sok tarkaság alatt. E száraz ágakon függtek a Bécs és Póla nagylelkű hölgyeitől külön e célra fölajánlott ajándékok: 50 darabból álló szivarcsomagok, mindenféle kolbászok és csokoládé.”

1874 májusában meghalt Otto Kirsch hajógépész tüdőbajban, ezzel ő lett az expedíció egyetlen halálos áldozata. Temetését követően, hátuk mögött hagyva a már haszálhatatlan Tegethoff gőzöst – benne Kepes állat- és növénygyűjteményét is – május 20-án szánjaikkal dél felé indultak, majd a tengert elérve csónakokkal indultak Novaja Zemlja felé. Hosszú hánykolódás után végül egy orosz bálnavadász hajóval találkoztak augusztus 24-én, amely egy norvég kikötőbe szállította őket. A hazatérő felfedezőket Bécsben és Budapesten hősként ünnepelték.

előző oldal következő oldal 4 / 5