Kína uralkodói sokáig felváltva tűrték és üldözték a buddhizmust

2022. augusztus 12. 08:58 Múlt-kor

Korábban

Vallás érkezik a selyemúton

A Keleti Vej és az Északi Csi dinasztiák (Kr. u. 534–577) időszakában 80 ezer buddhista szerzetes és szerzetesnő szolgált itt 900 templomban, az Északi Csi uralkodók pedig igen nagy tisztelői voltak a buddháknak. Néhány buddhista templom a város vagyonos családjainak felajánlása nyomán épülhetett meg, s elterjedt gyakorlat volt, hogy egy-egy szobrot vagy faragványt egy család vagy egy barát tiszteletére adományoztak a templomoknak.

A feljegyzések nem világosak a tekintetben, hogy a buddhizmus mikor érte el először Kínát. Indiából a buddhizmus a kereskedelmi útvonalak – elsősorban a selyemút – mentén, az azokon közlekedő karavánok és az indiai hittérítő szerzetesek segítségével terjedt el az ázsiai kontinensen, így Kínában, ahova valamikor a Han-dinasztia idején, a Kr. u. 1–2. században érkezett meg.

A nirvanába lépő, fekvő Buddha, előtte tanítványai. A Paoting-hegyi faragványok részlete, Kína, 12-13. század.

Az indiai hittérítők áldásos tevékenysége nyomán a buddhizmus az ókortól kezdve jelentős szerepet töltött be a kínai történelemben. Ugyan az első fordítások már a Kr. u. 2. században napvilágot láttak, a vallás elterjedése nem ment zökkenőmentesen. A kínai társadalomban meggyökerezett normák és szokásjogok ugyanis kibékíthetetlen ellentétben álltak a buddhizmus szerzetességi koncepciójával és a közösségi élettől való teljes elfordulással, sőt olyan vélemények is megfogalmazódtak, miszerint a buddhisták barbárok, a tanok méltatlanok a kínai kulturális hagyományokhoz, mások szerint pedig a buddhizmus ártalmas a kormányzásra és a társadalomra nézve.

A buddhizmusnak idővel sikerült reális alternatívát nyújtania a taoisták és a konfucionisták számára. A kínai értelmiség azonosulni tudott a buddhizmus erkölcsével és szertartásaival, az elit pedig a belső bölcsesség gyakorlatát vallotta magáénak. A Kr. u. 3–5. század között számos szútrát fordítottak le, s egyre inkább egyértelművé váltak a buddhizmus és a taoizmus közötti különbségek.

A buddhizmus elterjedésének semmi nem állta útját: a 3. század végén még csak 180 buddhista kolostor állt Kínában 3700 szerzetessel, míg a 6. század végén csak Észak-Kínában negyvenezer kolostor működött, a szerzetesek száma pedig elérte a négymilliót.

Az 5. századra Kína déli részében – ahol a konfuciánus hagyományok elevenebbek voltak, szemben északkal, ahol az idegen eredetű dinasztiák örömmel fogadták a sokak szemében továbbra is idegennek tartott vallást – is megalapították a buddhista iskolákat, a kínai nyelven is elérhető buddhista szövegek (a fordításokat ekkor még külföldiek végezték) széleskörű terjesztésének és a Kínába ellátogató külföldi szerzeteseknek köszönhetően pedig idővel kialakultak a speciális fókuszú hagyományok és szekták.

Hogy mennyire fontos időszak volt ez a buddhista tanok kínai elterjedését illetően, jól mutatja, hogy az 5. században kezdődtek meg a csan (zen) tanítások a birodalomban.

előző oldal következő oldal 2 / 4