Hónapokig a víz fogságában: az 1931-es kínai áradás

2022. július 19. 16:40 Múlt-kor

Kína négy nagy folyója és fő vízi útvonala, a Csiang, a Han, a Huaj és a Huangho közül 1931-ben mind a négy megáradt. Bár a Huangho, a Sárga-folyó csak néhány helyen lépte át töltéseit, a másik három (melyekből a Csiangot és a Hant ma már egyazon folyórendszer, a Jangce részének tekintjük) hónapokig áradásban maradt, hatalmas területeket öntött el, és Ázsia egyik leghalálosabb természeti katasztrófáját idézte elő.

Hankou belvárosában a csónak maradt az egyetlen közlekedési mód

Korábban

1928 és 1930 között Kínát hosszú aszály sújtotta, amit 1930-ban egy különösen kemény tél követett. A hegyekben nagy mennyiségben felgyűlt, 1931 tavaszán olvadásnak induló hó és jég egy intenzíven esős időszakban érte el a Jangce középső folyását. Egy évben jellemzően három időszakban mérnek magas vízállást folyón, tavasszal, nyáron és ősszel; ebben az évben azonban egyetlen, folyamatos árhullám vonult végig a Jangcén. A nyár időjárása is szokatlan volt: az évi átlagosan két ciklon helyett csak júliusban kilenc vihar csapott le a folyó völgyére. A mélyebben fekvő területek lakói már júniusban kénytelenek voltak elhagyni otthonaikat.

A szélsőséges időjárást jól jellemzi, hogy a Jangce mentén fekvő négy meteorológiai állomás júliusra 600 mm csapadékot mért; összehasonlításként Magyarországon az éves csapadékmennyiség 500–750 mm. A vízgyűjtő területen végigvonuló esőzés augusztus közepére érte el csúcspontját: a legcsapadékosabb napon másodpercenként 850 ezer köbméter (!) víz zúdult alá az égből. Mivel eddigre a talaj teljesen felázott, és nem tudott több vizet megkötni, a csapadék nagy része akadálytalanul tudott lefolyni egészen a Jangcéig.

A Jangce vízgyűjtő területe és nagyobb mellékfolyói, köztük a Han és a Huaj (Wikipedia / Keenan Pepper / CC BY-SA 4.0)

A Jangce és a Han folyók találkozásánál fekvő Hankou városában (ma a tágabb értelemben vett Vuhan része) a megelőző hatvan év legmagasabb nem áradáskor mért vízállásainak átlaga 13,45 méter volt; a vihar napján viszont 16,33 méterre emelkedett a vízállás, a Jangce vízhozama pedig ugyanitt másodpercenként 56 500 köbméterről 67 ezerre nőtt. Az árhullám levonulása a Jangce medrének szerkezete és a folyó hossza miatt igen lassú volt: míg Vuhanban augusztus 19-én tetőzött a fent leírt magasságon, addig a mintegy 650 km-rel lejjebb fekvő Nankingban ez csak szeptember 16-án történt meg. Az áradás ideje alatt a Jangce mellékfolyói is kiléptek a medrükből, némelyik csak novemberben tért vissza megszokott folyásához.

Az áradás körülbelül 180 ezer négyzetkilométernyi, nagyjából Szíria méretével megegyező területet öntött el. A vízfolyások és csatornák az ország egész területén kiáradtak, köztük a Jangcét és a Sárga-folyót összekötő Nagy-csatorna is. Nyolc tartományt érintett kiemelten súlyosan a katasztrófa, de délen Kuangtungig, északon Mandzsúriáig, nyugaton pedig Szecsuanig is jelentős területek kerültek víz alá.

Az áradások által legsúlyosabban érintett nyolc tartomány

Az özönvizet gyakran emlegetik a világ legtöbb áldozatot követelő természeti katasztrófái között, de ennek oka elsősorban a különböző korból és forrásból származó becslések rendkívül széles szórása. A Kínai Köztársaság kormányának kortárs becslése szerint az áradás 1931-ben és az azt követő években 25 millió embert érintett valamilyen formában; későbbi történeti kutatások szerint ez a szám akár az 53 milliót is elérhette. A halálos áldozatok számára hasonlóképp eltérő léptékű becslések léteznek: John Lossing Buck korabeli tanulmánya szerint mintegy 150 ezren fulladtak vízbe az áradás hónapjai alatt, a következő évben pedig több százezer ember életét oltották ki a járványok és az éhínség. Egy 1994-es kínai kutatás szokatlanul pontos számot, 422 420 halálos áldozatot közölt. Különféle online listák és publikációk azonban sokkal magasabb számokat, 3,7–4 millió halottat emlegetnek, sokszor bármiféle forrás megjelölése nélkül.

Hankou városházája az áradás idején

A katasztrófa kezelése súlyos kihívást jelentett a kormányon lévő Kuomintang számára, amelynek erőit eddigre a kínai polgárháború is lekötötte. Szung Ce-ven, a párt befolyásos tagja és Csang Kaj-sek sógora kapta a feladatot, hogy a frissen alakított segélyező bizottságot vezesse. A központilag szervezett segítségnyújtást megnehezítette, hogy Japán 1931 őszén megtámadta Mandzsúriát, ami a kínai kötvénypiac összeomlását idézte elő. A bizottság hazai és külföldi szakértőket kért fel a károk felmérésére (többek között a híres pilótát, Charles Lindbergh-et és feleségét, Anna Lindbergh-et is), valamint a nemzetközi közösséghez fordult segélyért és támogatásért. Nagy mennyiségű adomány folyt be, illetve az Egyesült Államokkal is sikerült megállapodni egy jelentős búza- és lisztkölcsönről, amely segített mérsékelni az éhínséget.

Az 1931-es áradás ma még Kínában is aránylag kevéssé ismert. A vele egy időben zajló történelmi események: a japán támadás, a polgárháború és a nagy gazdasági világválság miatt a katasztrófa háttérbe szorult, és bár áldozatainak száma meghaladja a 2004-es indiai-óceáni cunamiét, a kutatások és történelemkönyvek figyelméből ma javarészt kimarad.