2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kilenc elterjedt mítosz a Barbarossa-hadműveletről

2018. július 3. 17:38 Múlt-kor

A szovjetek elsöprő számbeli fölénye

A náci propaganda előszeretettel alkalmazta a végeláthatatlan keleti hordák sokasága ellen harcoló német csapatok képét, ez azonban kizárólag a propaganda világában létezett. A valóságban 1941-ben a szovjetek végig tiszta létszámhátrányban voltak. 1941. június 22-én a Balti-tenger és a Fekete-tenger között elterülő négy nyugati katonai körzet 2,3 millió emberrel rendelkezett, míg a tengelyhatalmak 4,5 millió emberrel támadtak a Szovjetunióra. A Wehrmacht 3,35 millió embert összpontosított erre a célra, az utánuk következő legnagyobb erő a román hadsereg volt a maga 600 000 emberével, északon pedig a finnek 530 000 fővel csatlakoztak a hadjárathoz.

Amikor a Vörös Hadsereg 1941 decemberében Moszkvánál ellentámadásba lendült, a szovjet létszámhátrány még nagyobb volt. A levéltárakban elérhető statisztikák szerint december 1-jén a szovjetek 576 500 katonát és 574 harckocsit tudtak bevetni a német Közép Hadseregcsoport ellen, amely ekkor 1,2-1,9 millió emberrel bírt, 1800 harckocsi és rohamlöveg kíséretében. A németek nem csupán háromszoros létszámbéli fölényben voltak tankok tekintetében, de a Moszkva közelében ellenük bevetett szovjet harckocsik csupán egyharmada volt modern T–34 vagy KV–1 típusú, a többi az addigra már elavult könnyű harckocsi kategóriába tartozott.

A háború további menete során a németek fokozatosan elvesztették számbéli fölényüket – az egyre növekvő szovjet ipari kapacitásnak köszönhetően –, de legfényesebb 1941-es győzelmeiket egyértelműen ennek birtokában aratták.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Szovjet csapatok MoszkvánálSzovjet csapatok a Moszkva környéki erdőkbenSzovjet csapatok a hóbanA német Közép Hadseregcsoport katonái harcbanNémet csapatok Moszkva közelébenJoszif SztálinSzovjet hadifoglyok meneteRichard SorgeSzovjet mesterlövésznő oktat lövészetre egy partizánlányt
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár