Az ezerarcú Wehrmacht – számos náció katonái harcoltak a német hadseregben

2018. február 12. 09:11 Bruno Cianci

A második világháború alatt a náci rezsim totalitárius és rasszista ideológiája ellenére, muzulmán vallású és színes bőrű katonák is harcoltak Németország hadseregében. Európa népeinek nacionalizmusát kihasználva Hitler a Wehrmacht mészárosainak sorát igyekezett nem árja „hússal” is feltölteni. A szovjetek által körülzárt Berlin utolsó védői például franciák, skandinávok és lettek voltak.

Korábban

A második világháború kevésbé ismert fejezetei közé tartozik, hogy a német fegyveres erők keretein belül – mind a Wehrmachtban, mind pedig a Waffen SS-ben – nemcsak német katonák harcoltak.

A Wehrmacht a német haderő keménymagját alkotta, és mint ahogy az általában a világ más hadseregeire is jellemző, három hagyományos – szárazföldi, vízi és légi – haderőnemből állt össze. A hírhedt SS a nemzetiszocialista pártból egyfajta félkatonai alakulatként nőtt ki, a Waffen SS-ek (azaz az SS-harcosok) pedig a háború folyamán gyakorlatilag a Wehrmacht negyedik haderőnemévé váltak – anélkül, hogy hivatalosan a hadsereg részét képezték volna. Mivel Hitler szándéka szerint a végső győzelem után a Waffen SS-nek rendőri feladatokat kellett volna ellátnia, ezért ezt a szervezetet formálisan külön kezelte a hadseregtől. Kezdetben szigorúan csak „bizonyítottan árja leszármazottak” léphettek tagjaik közé, 1940-et követően azonban már nem csak tisztán árja, hanem germán felmenőkkel is rendelkező önkéntesek (úgynevezett Volksdeutschenek), majd szinte minden, a birodalomnak alávetett nemzet állampolgára csatlakozhatott hozzájuk. Mindez igaz volt a hadseregre is.

A befogadó rasszizmus

Az ok, ami arra késztette Németország rasszista, totalitárius rezsimét, hogy saját fegyveres testületeibe (a zsidókat leszámítva) különféle származású és vallási meggyőződésű elemeket integráljon, többrétű. Elsődleges okként az antikommunizmust említhetjük. A Barbarossa-hadművelet szerinti Szovjetunió elleni támadás napjától, 1941. június 22-től a külföldi önkéntesek száma meredeken emelkedni kezdett. A másik meghatározó faktor a nacionalizmus volt. A horvát usztasa rezsim például hálás lehetett a hitlerista Németországnak, az ország ugyanis a balkáni német invázió következtében nyerte el függetlenségét, és előre látható volt, hogy Hitler legyőzése esetén Horvátország ismét Jugoszlávia részét képezné, elvesztve megszerzett önállóságát.

Bruno Cianci teljes cikkét keresse a Múlt-kor téli számában